Rémálom

Egy Senki Közép-Európában

Képzeletbeli játék a magyar etikai (nem etnikai!) határokon túl

Első rész

Szereplők: Ember Hivatalos

Hangkészlet: agyagmadárka, vízzel töltve, ezzel csiripel Hivatalos nem szép hang, harsány, erőszakos, kínlódós),élő madárhang (szép hang, valódi énekesmadár hangja), Pacsirta (főleg a hegedű trillázó,  szabad játéka és a „lebegések”), továbbá egy dal- és kupléegyveleg, melyben szerepel: az osztrák császári lovassági induló,  az „O Joseph, Joseph...”,

majd egy orosz, első világháborús katonadal, „Raz-dva, tri, nyi bedá, kanaré-é-ji zsálabna pajút...”,

majd orosz kuplé, „Po úlice hagyíla balsája krakagyíla...”, majd „Kellene ma éjjel egy kis haccáré, haccacáré...”, majd „Rasszcvetáli jáblonyi i grúsi...”,

majd ismét „O Joseph, Joseph...”,

majd „Úttörők, énekeljetek, Rákosi pajtás bennünket boldog jövőbe vezet...”

majd „Kossuth Lajos azt izente...” , majd „Oly távol messze van hazám...”, majd „Mint hosszú copfos barna lány...”

majd „A vén budai hársfák békésen suttognak...”

Bekonferálás után egy Mireille Matthieu-szám szól: „Álmaimban látlak én....” (franciául), közben férfisóhaj, Ember sóhajtozik, tovább a Matthieu, majd átúszik a Pacsirta játékába, Ember könnyű sóhaja stb.

 *EMBER

**HIVATALOS

 E*:  Az ember zenét hallgat, kedves dolgokra gondol, a kedvesére gondol, ugye... az ember... a        dolgokra, (hangosabban:) A DOLGOKRA..., igen, no és... gondol, ugye... (Sóhaj, megint a zene: Matthieu – ebbe hirtelen agresszíven belevág az ajtón dörömbölés hangja, majd eltorzult, nem érthető emberi beszéd, amely megfelel a „Te, azt üzenték, hogy azonnal menj be a hivatalba. Érted?” mondat ritmusának, tagolásának, de nem értjük.)

E:  (leplezni akarja a dörömbölés miatt rajta esett méltánytalanságot): Az Embert megkérik, hogy   legyen szíves... Ugye...Újra a döngetés.

E:  (nehéz sóhajjal): Hát az E elzárja a rádiót, lekapcsolja a CD-t, ugye, a villanyt is leoltja, ha mennie kell, ugye...(Megint dörömbölés.)

E:  ...jól van, jól van már...(Lábcsoszogás, lélegzés, szuszogás stb., most megy fel egy lépcsőn.)

E:  Az Ember kopog (kopogtatás), aztán belép, ugye...(Csend, csend, csend.)

E:  (szerényen kicsit köhent)

H**:  (a nagyon elmélyedt, fontos E stílusában): Naaaa? Tehát ...?

E:      (zavart hezitálással): Én, ugye, jónapot kívánok... ugye... eeee...

H:  (undorral): Miiiiiii?

E:  ...csak azt, hogy... ugye...

H:  No, várjunk csak. Maga eljött ide a hivatalba, és összevissza beszél. Kérdezte itt magát valaki? (Választ sem várva derűsen, szinte barátkozóan, nevetve) Hát akkor? (Nevet) Hallgasson. Jó?

E:  Igen.

H:  No, látja. Most viszont kérdezem. Most már lehet beszélni.

E:  Igen.

H:  (csodálkozó jóakarattal): Hát mért nem beszél?

E:  Eeeee, miről, miről kérem.

H:  (az evidencia vidám fölényével): Hát a Szabó Bé Déről... hiszen tudja...Tehát...?

E:  Én ilyent nem ismerek.

H:  Jó, nem ismeri Szabó Bé Dét. De azért (játékosan, huncutul fenyegetőzve) beszélt maga. Beszélt. Há? Ugye? Beszélt... beszélt valamit... Há???

E:   Igen... a...

H:  (segítőleg): A múltkor is, a múltkor is... miről is...?

E:   Én csak azt mondtam, hogy az E néha valaki más. Más is lehet. Néha. Lehet.

H:  Lehetne. (Kedélyesen nevetgél) Ha, ugye, mi megengedjük neki.

E:   Igenis, kérem szépen. Izé, én ugyanis úgy vélem...

H:  (megbotránkozva): Mit csinál? Vél? Vél??? Maga vél??? És... ugyanis? Méghogy  ugyanis??? Maga? Ugyanis? (nem kap levegőt) Maga vél? Hát ez, ez, esz, esssz....ssssszz : (öntudattal): Úgy vélem...

H:  Hm... Nos ? Tehát hogy is volt azzal a Szabó Bé Dével?

E:   Én Szabó Bé Déről nem tudok semmit. Legfeljebb azt, hogy ő nem az Ef Laczkó Esté.

H:  (fáradtan beszél, közben papírt zizegtet): Hej, nem akar maga megérteni engem. Most mondja, ki kérdezte itt magát valami Ef Laczkó micsoda... (zizeg a papír) ehhh!

E:   (készséges, magyaráz): Természetesen, természetesen, ugye... de én Szabó Bé Déről nem tudok, és egyáltalában véve én csak azt tudom, hogy nem azonos az Ef Laczkó... (megijed, majd mégis befejezi a szót) ...val... ugye... val...

H:  (csúfolja): Val, val. (Jóakaratúan:) Maga... egy javíthatatlan. (Hangszíntvált, „fenn van”, elnézően érdeklődő hangon:) És... és ezt honnan veszi... ezt a...

E: (megörül): Hát onnan, hogy én az Ef Laczkó Estét elég jól ismerem, és hát, így... Az Ef Laczkó Esté nem azonos Szabó Bé Dével...

H:  Csakhogy az előbb nem ezt mondta! Maga azt mondta, hogy (hangosan kiemeli) SZABÓ BÉ DÉ NEM AZONOS. És most mit mond? Most azt mondja, hogy (hangosan megint) az EF LACZKÓ ESTÉ NEM AZONOS... (elnéző hangon:) Mármint a másikkal. Szóval... keverjük a dolgokat, ugye, keverjük, kevergetjük.... (suttogva, de számonkérően:) Mit hazudozik itt nekem? Mondja, ember, mit hazudozik? Inkább térjünk a tárgyra. Tehát?

E: Én nem ismerem Szabó Bé Dét.

H:  Nem ismeri. Nem ismeri. Akkor honnan veszi ezt a...? (Hangját felemeli) Nem is ismeri, és mégis állítja róla, hogy nem azonos. Horribile dictu! Ez azt jelenti, hogy kimondani is szörnyű. Latinul. Latinul jelenti. Tehát hogy mer valamit állítani valakiről, akit nem ismer? Hogy meri állítani, hogy nem azonos?

E:  Nem azonos a másikkal, akit jól ismerek. És azzal nem azonos.

H:  Csakhogy maga... („lecsap rá”) az előbb a másikról mondta, hogy a másik nem azonos ezzel... Hahá? Most rajtakaptam. Kaptuk. Kaptuk. Tukk! Tukkk! Tukk-tukkk-tukkk (nevetgél)

E:  (akaratlanul nevet): Na, ne...! Ne izéljen!

H:  (megint halálkomoly és kinyilvánít): Mi itt nem izélünk, kérem, mi itt, itten, ugye... (Felordít:) Hát hülyének néz maga engem? (Csend, csend)

H:  No és mi is volt azzal a... tudja az előbb...

E:  (szinte szégyenkezve): Ő, ő sajátmaga... Szóval, hogy az ember néha nem ő sajátmaga...

H:  No, ez érdekes... mondja, meséljen...

E:  (magyarázólag, örömmel): Ez, ez lényegében egy feltevés...

H:  (közbevág): Várjunk csak!!! Feltevés. Azt mondja... (Ízlelgeti a szót:) Fell-ttevés. Feltevésss. SSSSS! Ilyenről még csak nem is hallottam. (Infantilis nevetés, majd megörvendve a másik szónak:) Lényegében. Lényegé- ben... Ahá, hahá... Lényegében. Feltevéssssss. SSSSSS! (Hangszínt vált:) Tehát. Tehát. Honnan ismeri Szabó Bé Dét? Megmondja végre?

E:   (rimánkodva, kétségbeesetten): De hát én nem ismerem SzabóBé Dét... én csak Ef Laczkó...

H:  (tréfálkozva): Ejnye, ejnye no! Törölje meg az orrát, itt egy tiszta zsebkendő. Nézze, ha, ugye... (Orrfúvás, hangos, „trombitálva”) Ha ugye, ez a ez a maga Ef Laczkója is egy ilyen. Há?

E:   Milyen?

H:  Hát, hogy nemcsak ő maga, hanem... hanem... (kuncog), hanem más is. Hanem ő a Szabó Bé Dé is?

E:   Az nem lehet. Az nem lehet, mert... mert az Ef Laczkó az nem azonos a Szabó Bé Dével... Mert az Ef Laczkó az nem olyan, az... az...

H:  (huncutul, játszva): S honnan tudja? Honnan? ...tudja? Há? (Nyafogás szerű kérdő zönge, rábeszélően:) Mmmm???

E:   Mert én esküszöm, hogy az Ef Laczkó – az nem Szabó Bé! Az Ef Laczkó – az Ef Laczkó...

H:  (nevet, gúnyosan „kiegészíti”): A Szabó Bé Dé meg Szabó Bé Dé, ugye ezt akarta mondani ? (Kéjesen „lecsap”) Csakhogy ezt nem mondhatta, mert az előbb azt hazudta, hogy azt, hogy ugye, azt maga nem ismeri. Már megint rajtakaptam. E, maga rajta van kapva!!!

E:  (meggyőződéssel): Nem ismerem Szabó Bé Dét.

H:  (gúnyos): Nem ismerem... nem ismerem... pedig... hihi... (évődve:) ismeri!!! Megmondjam? Megmondhatom. (Ravaszkodik:) Mondjuk, ismeri, csak eddig nem tudta. De mindjárt megtudja... Ez a Szabó Bé Dé... (hatásszünetet tart) ...én vagyok. Érti? És maga engem már ismer egy ideje? Igaz?

E:   (bután, elképedve): I-i-igaz... eeee...

H:  Tehát én vagyok Szabó Bé Dé.

E:   (bárgyún): Hehe... tényleg, ugye... ha maga az, akkor tényleg... de tényleg...

H:  (jótékony elnézéssel): No, látja, ugye, no, no, ugye, ugye... Igaz, hogy csak most mutatkoztam be, de azért... nos, ismer, ugye?

E:   Hát.... Végeredményben...

H:  (buzgó izgatottságban): Inkább mondja így, hogy... hogy... a (kiemeli, szinte kéjesen kielégül a szótól:) A LÉNYEGET TEKINTVE... Ez nagyon jó kifejezés, szoktuk használni. Szoktuk...

E:   Hát, ugye...

H:  Na látja! Szóval régóta ismeri Szabó Bé Dét.

E:   (ő is huncut, de örül, hogy végre igazat mondhat): Hát, nem olyan túl régen, de...

H:  De... de... (rikkant). Ha mi összedolgozunk, látja... Szóval azért úgy régecskén... hehehe...

E:   I-i-i...

H: GEN. GEN? IGEN. (Nevet) Akkor hát ezt írásba is adhatja. Itt írja alá. Itt... itt... (Kéjes izgalommal lihegi:) Itt... itt... itt... jó... úgy... úgy... itt... itt... Jó! Jó. Igen, jó, hogy aláírta.

E:   De mi van rajta.

H:  Nagyon korrekt a dolog. Az van itt, hogy (kiemeli:) MÁR RÉGÓTA ISMEREM SZABÓ BÉ DÉT. És aláírta. S most vacilál? Vacilllálllll???? Hogy hátha mégsem vagyok én Szabó Bé Dé? Megnyugtatom magát, hogy a lényeget tekintve, ugye (kiemeli:) A LÉNYEGET TEKINTVE én vagyok Szabó Bé Dé.

E:   ...ne haragudjon, de mégis, mi ez a (kiemeli:) A LÉNYEGET TEKINTVE, ha egyszer tényleg maga, ha ugye, ha...

H:  Ó, hát mi is az, hogy lényeg? A lényeg. A lényeg a lényeg. Ollalá! (Bizalmaskodva:) Ugye, nem fog haragudni, ha most egy kicsit, hogy úgy mondjam, körülröpködöm magát örömömben? Ó, köszönöm! Itt a kis csiripelőm-csiripolóm... Ezt jókedvemben mindig megfújom, tudja... (Felhangzik az agyagmadár csiripolása-bugyborgása, mint egy értelmetlen mondat „tüttürürü”, mely megfelelhet annak, hogy „Jajjj, de nagyon kedvelem én magát, tudja-e? Tudja-e?” ) ...íígy... így... így ni... hopp és hipp! Azt mondja, hogy hoppá! Hogy hopppá! Jujj, de jó volt! (Magyarázó kedélyességgel:) Nézze, végeredményben, ugye, a lényeget tekintve ugye, (kiemeli:) A LÉNYEGET TEKINTVE a világ tele van mindenféle emberekkel. Ezeket hol így hívják, hol úgy hívják. No és? Hát most már, mondja, itt ez a Szabó Bé Dé... (nagyon gyorsan, szinte egybemondva, emelkedő hangon) együttjártmagaiskolába? – udvaroltegyüttegylánynak? – voltveleegyüttkatona? („Lecsap”:) Nnnn-nem!!! Nem és nem! (Nevet) Hát akkor? Ki ez a SzabóBé Dé? Mit tudom én? Mittudomén? Hát akkor, most mondja meg igaz szívére, ugyan miért zavarná magát, ha ez a Szabó Bé Dé éppen én volnék? (Hatásszünet)

E:   ...Csak volna? Nem maga az...? Eeeee... én most szeretnék hazamenni kérem.

H:  (megértően): No, igen. Az ember – hazavágyik. Az ember, az, kérem, hazavágyik. Az ember, ugye, az.... Az egy olyan.... Hazavágyós! Ugye? ( Felhangzik a Pacsirta trillája, szépen, mint egy álom. Majd a Matthieu is.) ...Szóval hazavágyik. Segítek magának. Mivel maga is segített nekem. Csak még azt mondja meg, hogy milyennek ismerte meg Szabó Bé Dét?

E:   De hiszen nem ismerem. Én nem ismerem Szabó Bé Dét!

H:  (megdöbben): Hát akkor mit írt alá az előbb?

E:   De én ezt nem akarom... én...én...

H:  Ne húzza az időt. Szabó Bé Dét hatásosan gondolkodónak ismerte meg, vagy nem?

E:   Hogy hatásosnak-e? Az... biztos!

H:  Köpne talán? Itt a köpőcsésze. Nálunk nem tilos köpni. Sőt... szabad. Nyel- ni is, azt is. Gombóc? Nyelni. Szabad. Egyáltalán, amióta aláírta a papírt, magának mindent szabad. No és... (nevet, hirtelen ötlettel:) Azt a papírt most már meg is semmisíthetjük. Hiszen mindketten tudjuk, ugye. Minek az a vacak papír... itt az öngyújtóm, tessék. (Sziszeg az öngyújtó.) Úgy van, úgy... de szépen lángol, most lefelé fordítani, igen, amint belekap a láng... ez szép... ez szép volt... és most a hamuját is, ugye... ezt eltapossuk, ezt el... (lihegve elsikálja a padlón). Így jó. Jó.

E:   ...és én mostan hazamehetnék, kérem? Engedjen engem haza...

H:  (tiszta szívből kacag): Még hogy engedjem... Jaj, ez jó... hogy én... hihi... jaj a derekam... hahaha, höhöhö... hihihi... E, E, hát magának mindent szabad, azt csinál, amit akar. Nem érti??? Hiszen már aláírta.

E:   Igen, kérem. De... el is égettem...

H:  (helyreigazít): ...tük. Tük. Tük-tük-tük. Elégettük. TÜK. Nem tem, hanem TÜK! Egyébként mit számít az a mai technika mellett? Bármikor rekonstruálható egy koromszemből az egész. Meg aztán ipari kamerák, fényképező asztalok... tudja, a technika... amint éppen aláírja, még az megvan valahol. Meg van örökítve. Ember, (kiemel:) MAGA MEG VAN ÖRÖKÍTVE!

E:   Csak az bánt, hogy aláírtam... Ha nincs megörökítve, akkor is.

H:  Hát persze, hogy nincs megörökítve. Nyugodjon meg. Nincs is nekünk magával semmi bajunk. Úgy látom, maga egy rendes ember... (Szünet) ...mint én...(Fogcsikorgatás, Ember lihegése)...és mi, rendes emberek, igazán megbeszélhetjük egymás közt, hogy... ki az a... jó, jó, nem a Szabó Bé, azt már tisztáztuk. Az nem számít. De még nem tudjuk, hogy ki az Ef Laczkó Esté... Hán? Mit akar vele?

E:   Nem akarok semmit.

H:  Jól hangzik. Csak nem teljes. Valamit még tegyen hozzá.

E:   Mi? (Dühösen:) Nem akarok semmit, nem akartam semmit, nem fogok akarni semmit...

H:  (egy műélvező gyönyörével): Ez így majdnem jó, de ha lehetne, ööööö, hogy ugye... majd segítek, hiszen maga egy rendes E. Mint én. Eeee... öööö... ha lehetne úgy mondani, hogy... (kiemeli:) A JÖVŐBEN AKKOR SEM FOG AKARNI SEMMIT, HA ESETLEG AKARNA VALAMIT...

E:   Mi???

H:  Akkor sem akar semmit, ha akar valamit.

E:   Magától aztán tényleg semmit.

H:  És most gyűlöl? (Nevet) Kis pont vagyok én. De ha kijelentené, hogy egy- általán soha senkitől semmilyen körülmények közt de soha de soha de semmit de semmit nem fog akarni... sőt ha akarna, akkorsemfogakarni....

E:   (fojtott dühvel): Magát... meg kellene ölni.

H:  (tárgyilagosan): A fenét kell engem megölni. Ne csacsiskodjék már, ember. Inkább azt mondja meg, ki az az Ef Laczkó Esté?

E:   (már-már be van csavarodva): Nem mondom meg... nem mondom meg... nem mondom meg...!!!

H:  Bizonyára azért, mert nem tudja, kicsoda ez az Ef Laczkó Esté?

E:   (Felhördül)

H:  No, látom, belegyezett ebbe is. Nem tudja, ki az. Tehát nincs is. Ef Laczkó Esté nincs. Nem létezik. Nem is volt. Nincs is. Nem is lesz.

E:   (fájdalmasan, mélyről, megalázottan): Én... én vagyok Ef Laczkó Esté. Amíg vagyok, én vagyok. És nem akarok más lenni. Én csak Ef Laczkó Esté akarok lenni. És nem is leszek más. (Hörög)

H:  (évődik): Nem is leszek... nem is leszek... Maga nagyon makacs. Makkaccs! Kaccs, kaccs!!! (Flegma fensőbbséggel:) Ide figyeljen, maga... E... a mi nyilvántartásaink szerint – kapaszkodjon meg – Ef Laczkó Esté is én vagyok. (Ráripakodik:) Értette??? Vegye tudomásul, hogy én vagyok Ef Laczkó Esté, és én vagyok Szabó Bé Dé is. Maga pedig... Nincsen.

E:   (összetörve): Igenis, kérem szépen, én ...én... nem vagyok.

H:  No, csak azért! (Hangot vált) Maga – NEM VAN... Különben, elfáradt? Én is. Megjegyzem, én is. Én is nagyon elfáradtam. Most már hazamehet. (Hosszan szól a zenés egyveleg, majd átúszik a Mathieau-számba, s a végén hirtelen újra hallatszik, ahogy egyre hangosabban dörömbölnek az ajtón.)

Második rész

(Technikai: Matthieu, Pacsirta és egyveleg , lassan ráúszik Ember hangja)

E:   Azt már elmeséltem, hogyan hívattak a hivatalba, gondolom is, azért hivatal, mert oda hívják az embert, oda hivatalos, ugye. Tehát ott elvették tőlem a nevemet, igaz előtte még rá akartak beszélni, hogy én nem az vagyok, aki vagyok, hanem más vagyok, de aztán azt mondták hogy nem is igaz, és nem vagyok egyik se, másik se. Most már igazán jó volna tudnom, ki vagyok én. Vagy legalalábbis mit gondolnak rólam ott. Ott, ahová hívni szoktak… De ezúttal a magnetofonomat szándékosan tettem a zsebembe és be is kapcsoltam. Gondoltam,  járjunk már végére ennek a történetnek.

H:  (megint az agyagmadár hangjait fújja, majd) …ne haragudjék, kérem, hogy megvárakoztattam. De tudja, úgy szeretem ezt a kis hangszeremet, hogy néha eljátszadozom rajta magamnak, mintegy pihentetőül. (Még egyet füttyent) Szóval, hol járt merre járt?

E:   (lassan, nyugodtan) Otthon voltam.

H:  Világos. Az ember elmegy haza, mert elmehet. Hiszen nem tilos az. De sőt… Szabad. Szabad hazamenni. Parancsol egy cigarettát? Parancsol?

E:   (gúnnyal) Nem parancsolok.

H:  Hihi, ez jó. Nem parancsol. Ez jó. Talán nem is dohányzik? Manapság min- den változik, ugye? Azelőtt dohányzott, úgy rémlik nekem…

E:   Nem kérek.

H:  Semmit nem kér? Van itt erdeifenyőillat, orgonabokrosmájusikertvégillat, muskátlisablakillat, narancsfákillata, mangróvefaillat, habvertekorallzátonyillat… na?

E:   Nem.

H:  Hát akkor?

E:   Mindenesetre itt vagyok, mert szeretnék a szemébe nézni magának.

H:  (hebegve „félreérti”, csúsztat) Eember, ez megtisztelő részemre. Az ön részéről. Eee….csak nem haragszik azért a kis múltkoriért, azért a tudja… óóó, kérem… amikor eljátszottunk egy kicsit. Dehát azóta minden megváltozott, ez a szoba is, mit mondjak, csupa ragyogás, madárcsicsergés (ronda bugyborékolás), miegymás…. Látom, hogy eljött… eljött hozzám…

E:   Mondták, hogy üzent értem.

H:  Üzentem volna? Meglehet. No de nem kellett volna azt olyan komolyan venni. Ugye az ember beszél, hol ezt, hol azt, én meg a múltkoriban arra- felé jártam, s gondoltam,  hogy …. No nézze, valóban, ott gondoltam rá, hogy régen láttam magát. (Kívülről, „vénkurvás” édelgő  pikírtséggel) Hogy van ? (Mélyről, rábeszélően) Jól érzi magát ? Hihi. Jól érzi önmagát… ez jó…önmagát??? Ugye nem fél tőlem?

E:   (nehéz sóhaj)

H:  Úgy is van. (Szándékosan félreérti, mert neki így jó.) Nem kell félni, ugye. Minek is az? Igaz? Oda megy, ahová akar, azt tesz, amit akar, ugye. És mégis eljött. (Mélyről) Hát látja, ezért becsülöm én magát. (Vihog, szájára üt) Majdnem azt mondtam, hogy ezért szeretem én magát… (bizalmasan) Tudom, maga valóban nem fél. Nem azért jött el, mintha félne. Hanem… (vihog),  mert… kíváncsi (kiemeli)  KÍVÁNCSI… Én is az vagyok.  KÍÍÍ-VÁNNNN-CCCSIII! És tudja, mire vagyok kíváncsi? Arra, hogy jól érzi–e magát. Amióta aláírta azt a papírt. Hová is tettem… Ja, ugye azt elégettük, hihi…

E:    És az, hogy egy koromszemből is rekonstruálható, meg az ipari tévékamerák, meg a fényképezőasztal?

H:  (jóságosan) Ugyan!  Maga kis csacsi! Csacsi. Csaccccsi! Kacccs, csacccs ! Se kamera, se fényképezőasztal… (szünet, szünet, szünet)…. Hanem (el- nyújtva) haneeeee-m, ugye… („lecsap”)… az (kiemel) EMLÉKEZET, AZ EMBERI EMLÉKEZET!! Hihi! Mert az emberi emlékezet, ugye… az emberi emlékezet, mint jól tudjuk … (megint hatásszünetekkel „kínozza” Embert)… az emberi emlékezet … (röhögve )… az szubjektív, vagyis megbízhatatlan. Tehát semmi baj.. Nyugodjék meg.

E:   No de, maga akkor azt mondta, hogy én nem is vagyok, maga pedig két nevet is szerzett magának, az enyémet meg azt a Szabó Bé Dét vagy micsodát. És azt mondta, hogy a regiszterben mind a kettő maga. Én meg nem vagyok. Pedig az Ef Laczkó én vagyok. És elvette a nevemet tőlem. És nem volt nevem.

H:  (csodálkozva) De hát megengedtem, hogy oda menjen, ahová csak akar…

E:   (magának) … hogy utálom…

H:  Jól hallom, utál? De hát minden megváltozott. Magának most nem utálnia kell engem, hanem…. Khm, khm… kedvelnie, ugye, hiszen ugye, minden más lett, mint azelőtt volt.. Ha jól figyel, észreveheti, hogy  ehelyett a régi agyag madaram helyett is, ugye, (agyagmadár bugyborékol), fel-feltűnik egy igazi madár, annak aztán igen szép hangja van. Csak sajnos az a baj vele, hogy nem engedelmes. Mert ezt itt, ha megfújom, szól, de az igazi madár csak akkor énekel, ha ő is úgy gondolja. Hallgassuk csak…. (szünet, szünet) … semmi. Azt mondják, ha fiatalok figyelnek rá, akkor igen szépen szól…

(Technikai: beúszik a Pacsirta legdallamosabb „lebegő” zenéje. Majd élő madár reggelt köszöntő éneke, ez át-átmegy egymásba.)

H:   Most szerencsém volt.

E:   Talán azért, mert én itt vagyok…

H:  Ez meglehet, ez meglehet…hihi… De ha már itt van, tudja, azért kérettem, hogy elmondjam, most maga lehet Ef Laczkó is, meg Szabó Bé Dé is. No, mit szól?

E:   Micsoda? Használhatom a nevemet, sőt rám akarja most ruházni azt a Szabó Bé Dét, akit nem is ismerek? Azt mondta, hogy maga a Szabó Bé Dé!

H:  Azzal én csak játszottam.Nem voltam én soha Szabó Bé Dé, csak úgy mondtam. Megjátszottam. A körülmények, tudja, a körülmények. Az akkoriak, ugye.

E:   Amikor elvette tőlem a nevemet, az emberek akkor is tudták,  hogy én ki vagyok. Úgyhogy menjen maga innen a fenébe az elégetett papírjaival meg a fényképező-asztalával meg ezzel a kretén agyagmadarával együtt.

H:  (mélyről) Cseréljünk helyet. Üljön a hivatalos székbe.

E:   Minek ?

H:  Először is, ez kényelmesebb. Másodszor meg írhat magának egy igazolást, hogy tényleg maga az Ef Laczkó Esté, és még azt is kinyomoztathatja, hogy ki is az a Szabó Bé Dé. Komolyan gondolom. Azt mondta, azért jött, hogy a szemembe nézzen. Hát most én kértem, nézzen a szemembe.

E:   Én a szemébe nézek magának.Csak azért sütöttem le, mert úgy csillog a maga… de hiszen magának nincs is szemüvege…mivel csinálja ezt a csillogást… jééé!…Mondja, magának … az arca csillog?

H:  (fáradtan) Hát, tudja… csak egy kis időre üljön ide át, s majd megért mindent…S ha itt ül, minden kérdésére őszinte választ kaphat..  .

E:   S ha itt ülök, akkor nem?

H:  Fáradt vagyok. De, akkor is, ha ott ül. Kérdezzen.

E:   Kicsoda maga ?

H:  Ne lepődjék meg. Én … szóval… én senki vagyok.

E:   Senki? Az hogyan van? Ezt így nem lehet mondani, hogy maga senki. Maga egy senki? Így akarta mondani?  Hogy maga egy senki?

H:  Nem. Én jól mondtam. Én  …. A senki vagyok. Ne féljen tőlem. Nem tehetek erről a csillogás-villogásról. Én a senki vagyok. Egy nagy senki. Egy nagy közép-európai senki. Egy nagy kelet-közép-európai senki, ha így jobban tetszik magának. Régebben jobban csillogtam, s az ilyeneket, mint maga, az nagyon zavarta akkor is, de hát (nyög) nem én tehetek róla…

E:   (együtt érez vele) Mi az, hogy…. Hogy maga senki…hogy senki volt, amikor először hívott ?

H:  (rezignáltan) Ez egy régi-régi történet. (motyog, majd)

(Technikai:  belevág a császári lovassági induló. Friss, feszes pattogó, majd átmegy a Raz-dva, tri nyi bedá, majd ez a Kellene ma éjjel egy kis hacáré, majd a Po ulice hagyíla…majd a  O Joseph, Joseph, majd Rasszcvetáli jáblonyi is grúsi, majd Úttörők énekeljetek, Rákosi pajtás bennünket boldfog jövőbe vezet, majd   (mélyről, nagyon szépen) Kossuth Lajos, azt izente…) …én meg itt vagyok azóta is.

E:  Szóval maga megfelelt a császárnak, a cárnak, a…

H:  igen, az oroszoknak is, közben megint a németeknek, ugye, aztán megint az oroszoknak, aztán az ötvenes évek, ide az ötvenes években kerültem. Itt voltam. Először az ajtó mellett álltam, aztán mondták, hogy üljek ide a székre. Szóval azt javaslom, fiatalember, hogy írja meg sürgősen magának azt a papírt, mert ha van papír, csak felmutatja, ugye, és mindjárt nincsen probléma…

E:  És… és ha én vállalnám a kockázatot, hogy papír nélkül is én vagyok? A viselkedésemből akkor is láthatná mindenki, hogy milyen vagyok, nem? Például, hogy nem vagyok hazudós? És hinnének nekem .

H:  Nekem ez nagyon tetszik. Jó is volna. De nem lehet. Tudja, a gyakorlat. Mert ha valaki azt hazudná, hogy ő - ő, s nem is igaz? Hanem valaki más? Honnan tudjuk meg, ki ő? Hát a papírból. Nézze az embereknek annyiféle szokásuk van. Van, ahol a nem választ igenlő fejbiccentéssel fejezik ki. És fordítva. Azt mondja az ipse, hogy igen, s közben csóválja a fejét, hogy nem. De ha látom a papírjából, hogy bolgár a lelkem, mindjárt tudom, hogy ja, ez egy bolgár, ők meg fordítva mutatják. Értse meg, a papírt pont a becsületes emberek kedvéért alkalmazzuk. Mint maga. Meg én.

E:   Maga aztán fura egy madár.

H:  Meglehet. (Agyagcsiripelés)

E:   Idefigyeljen. Én voltam Bulgáriában, s az embereket  abból is meg tudtam ítélni, hogy milyen a viselkedésük, az arcuk, a mozdulatuk, nem pont a biccentésből. Még a kenyeret is úgy szelték az egyik faluban, mint nálunk régen a nagymama.

H:  Egyszerűen imádom magát. Én is ismerem azt a kenyérszelő mozdulatot. Az ember megmarkolja a kést, mintha ölni akarna. Aztán nem emeli fel, hanem a csípőjéhez szorított  óriás kenyérbe  akasztja és szépen maga felé húzva leszel egy hosszú szeletet. De hol van ma ilyen kenyér?

E:  Az már igaz, hogy ezek az úgynevezett kézikenyerek széthullanak, mert össze-vissza vannak gőzölve. Hogy nem szégyelli magát, aki ilyent gyárt az embereknek ? S még azt hazudja, hogy erre van igény. A szemtelenje.

H:  Tehát, a papír. Igen? Nézze, úgysem szabadulhat a papírtól. Mert most hazamegy innen, papírt fűz a gépbe, leír mindent… ugye, no látja…

E:   Már megint mit csillog úgy, maga úgy elvakítja az embert…

H: …mondja csak ki nyugodtan. Úgy elvakítom, mint egy vallatólámpa. Én már semmin nem sértődöm meg.

E:   Hogy oda ne rohanjak már! Én nem gyártok igazolást. Nekem arról nem kell papír, hogy milyen vagyok.

H:  És mi más az egész irodalom,mint igazolás, önigazolás.Hogy ilyen vagyok, meg hogy én olyan vagyok, de szép vagyok. (keserűen sóhajt) . Eszerint a maga féle irodalom tehát annak igazolása, hogy nem kell igazolás. Mondhatom, jól benne van a kanyarban, fiam.

E:   Kérem, hallgasson már.Kérem !

H:  Úgy van. Kér. Valójában korlátoz. Ami magának szabadság, az nekem tiltás. Csak hagyjuk az ideákat,

E:   Éppen hogy ne hagyjuk az ideákat. A nem-ideákat kell korlátozni.

H:  Hát az meg mi? Nem-idea? S miért nem? Neki nem jár meg a cím? Mi az, hogy nem-idea?

E:   (mélyről, erővel) Maga. Maga nekem nem ideám. Először féltem magától, most únom magát, de mind a két esetben azt kívánom, hogy ne magával kelljen nekem itt okoskodnom.

H:  No, igen, a gyakorlat. Hogy úgy mondjam, ugye, gyakorlatilag, ööö, a gyakorlat, hát ugye volt azelőtt egy gyakorlat, egy gyakorlati gyakorlat, ami gyakorlatilag , de, ámde, most… eeee …belezavarodtam… (nevetgél)… ám ha most csiripolok egy kicsikét, mindjárt, ha csiripelnék, csiripolnák, csiripolgatnák, csürüpölgetnék, mert az igazi madár az nekem nem csürüpöl, ugye….(agyagmadár bugyborékol, majd csend és lassan az élő madárének áhítatos szépsége)

H:  (megilletődve suttog)…jaj, az igazi madár…nézze, ott.. ott… ( hangot vált) Kapja el, kapja el a lábát,jaj, ott azt a (vicsorít ) ott, ott a a szárnyát… hát mért nem kapja ha el, ha mondom? Megfoghatta volna, akkor aztán ( kéjeleg) hhá-hááá !

E:   Jó az a madár így is. Ha akar ideszáll hozzám, énekel nekem… szép, mint a szerelem…

(Technikai: Matthieu: Álmaimban látlak én )

H:  Akkor térjünk a tárgyra. Khm. Khm. Szóval maga itten hazamegy ugye, hazamegy nekem, aztán papírt fűz a gépbe, ugye, és megírja itten, ugye, hogy mi és hogyan. Megírja papíron tiltakozását a papír ellen. Használja az eszközrendszert az eszközrendszer ellen. Hallottam már ilyent.Van ilyen madár, ha már a madaraknál tartunk.

E:   Tényleg van ilyen madár.

H:  Nézze, egyszerűsítsünk.Ideül a székembe és megtiltja a … ejnye-bejnye. Rontom-bontom,tom-tom-tom… megtiltja a papírt. Aztán az írógépet. Aztán minden klaviatúrát  átragasztunk fekete szalagokkal, mi??? (egész lelkesen) A számítógépekét is. A zongorákét is! A televízióknak letakarjuk a nagy hályogos szemét, há? A rádiókban is csak szívküldi lesz. Semi más. De önmagunkat nem tiltanánk meg.

E:   Maga olyan… (undorral) mint a paradicsomi kígyó.

(Technikai: az élő madárhang „helyesli”. )

H:  …Na, megint itt van ez a madár.No, most elkapjuk. Maga csak maradjon nyugodtan, hadd tolászkodjék csak ott a vállán… úgy, úgy… (settengve) … most… hé, ne lökdössön… hiszen el akarjuk kapni, nem? (Ámul) Mit csinál? Maga a tenyerébe veszi a madarat? (Dühösen) Markolja meg, markolja meg. Ááhh!

E:   (nevet)

H:  (magában, önvigasztalóan) Hát, jó, csak játsszék  a madarával. De miért volnék én kígyó? Nélkülem ennek az egésznek semmi értelme sem volna. Csak a nagy végtelenség, ugye. Én adok értelmet. Én adok neki értelmet. Adok neki. (Vicsorog) Adok neki.

E:   (a madárcsicsergés közben) Hát, tudja… (nevet, komótosan, jókedvvel) …hogy azt a jó istenit magának!!!

H:  Az jó volna. Ha volna. Idefigyeljen…

E:   (miközben a madár elhalkul) Figyelek. Mit csillog már megint?

H:  Hát tudja, ki vagyok én ?

E:   Ki?

H:  Én… (nehezen) …én a tükör vagyok. Azért csillogok.

E:   (majd hanyatt esik a csodálkozástól).. hogy mi???? Maga egy tükör?

H:  (fáradtan) Az. Összetörni a tükröt, azt igen. Azt igen.De megtisztogatni, azt nem. Nem vagyok én kígyó. Én a tükör vagyok. Azt mondja most, hogy van más tükör is? Igen. Igaz. A szép édes kis nőcskék-tükröcskék,  a kellemes fiúcskák-tükröcskék. No de én? Nekem a foncsoromba  is beleégett az a sok mocsok. Mert az asztal fölött voltam, szinte a pulpitus fölé emelkedtem egykor, aztán levittek a pincébe, aztán felhoztak a pincéből, aztán már maguk sem tudták, hová is tegyenek engem… pedighát én mindig igyekeztem… (hirtelen hangosan)… mért nem kapja el már azt a kurva madarat??? …

E:   (nevet)

H:  Ott voltam ugye az asztal fölött, és én csak azt az arcot tükröztem vissza, amelyik ott volt szemközt velem, az asztal túlsó oldalán…

E:   (cinikus)…hogy pontosak legyünk a padon ülve. Két szélen fakanál, középen meg aranytál, ugye? Vagy csajka? Maga meg rabul ejtette az ember szívét?

H:  Nem kell azt úgy, aztat úgy, ugye…merthát…Csak azok voltak veszélyesek, akik visszanéztek. Azok a veszélyesek, akik egyenest belenéznek a tükörbe. Nem szólnak, nem beszélnek sokat. Ezek aztán tudnak hallgatni, az már biztos. (csend) … Elárulok egy titkot …

E:   Egy titkot?

H:  Azt. Aki a tükörbe bele mer nézni, de egyenesen, azt a tükör nem vakítja el. Csak akik lesütött szemmel nézegetnek rá.De csak azok veszélyesek, akik szembenéznek. Maga olyan szembenézős, tudom. Lehet, a madár is ezért kedvelte meg magát… (Technikai: Oly távol messze van hazám, Mint hosszú copfos barna lány, stb.)

H:  Az 1956-os események után…

E:   Azt úgy mondjuk, hogy a magyar forradalom után…

H:  …56 után … tudja… ehhh (fáradt legyintéssel , közben A vén budai hársfák) békésen suttognak)

E :   (érdeklődve, vidáman) És mondja, maga velencei?

H:  Hát, van egy kis nyaralóm Velencén …ja, hogy nem vagyok-e velencei (kiemeli) TÜKÖR? Nem. Nem mondhatom.Egyszerű kis szabványtükör vagyok. Héthúsz. Itt van a hátamon ceruzával.

E:   Ez bizony elmosódott. Jól össze van maga fogdosva.Mi ez a héthúsz?

H:  Ennyibe kerültem. Gondolom, nem látszik jól a piszoktól. Piszkos vagyok.

E:   Szó, ami szó.Maga elég piszkos. Menjen hát Velencébe, maga héthúszas.

H:  Eeee…megkérhetném valamire…szépen kérem… megtisztítana engem?

E:   Mi?

H:  Ha megtisztítana. Ott van a szidol.

E:   Nem tegeződünk.

H:  Mi?

E:   Azt mondja szidol. Szidjam meg?

H:  Nem, nem megszidni, hanem szidol. Érti? Szidol.

E:   Nem értem.Szidol. Mit szidol? Mit szidsz?

H:  A szidol egy tisztítószer , olyan, mint a spré, a tükörfény.

E:    (Fickósan, évődve) Ja? És közben azért szidjam is ?

H:  (fáradt humorral) Tán már azt sem bánom. Megtisztítana? Mondja...

E:   Mondom. Legalább szebbnek látja önmagát az, aki magába néz.

H:  Mert ugye Jézus még a lábát is megmosta a… kinek is ?

E:   Ne szemtelenkedjen, öreg! A zsarolást nem tűröm.

H:  (rimánkodva) Kérem, kérem, nem zsarolom, kérem. Kérem …

E:   No, „tükröm-tükröm, mondd meg nékem”, én biztos vagyok benne, hogy ezentúl a hivatalokban is két ember néz majd egymás szemébe, és nem kellenek az ilyen tükrök, mint maga. Akár egyik oldalt ülnek, akár a másik oldalt ülnek a hivatalokban.

H:  (szomrúan) Meg hát mocskos is vagyok, ugye… Szóval nem borotvál meg?

E:   Mit? Borotváljam meg szidollal?

H:   (nagyon készséges, egész élénk) Ne, ne, jó lesz szappannal. Szappannal. És borotvával..

E:   Borotvával? Hűű, a csillagát S mondja, öreg, nem fél, hogy reszketni fog a kezem? Még megvágom az arcát. Nem tudok én ilyen eszközzel bánni. Nem az én világom.

H:  De, de...nem fog reszketni... hogy úgy mondjam (nevet) ide a rozsdás bökőt, hogy nem fog reszketni, ez jó volt, ugye... (nevet...) BÁR AMI AZT ILLETI, EGY JÓ KIS MEGHALÁS SEM VOLNA ÉPPEN UTOLSÓ... Egy jó kis (pattintgat az ujjával) jó kis meghalás... meghhallllássss. SSSS! No, beszappanozna már?

E:   Most balra. Most jobbra. A fejét balra, nem a… úgy, balra, jobbra, balra, jobbra… egy kicsit megint balra, most jobbra még… most középen, a centrumban, jó, jó, no, most hát a borotva… no, nézzük. Így. Íííí-gy, ni. Jó. Tovább, rendben van. De... hallja-e, maradjon békén! Mit ugrál ??? Meg- mondtam magának,hogy… Jézusom!!! (ijedten) Mennyi vér??? Vén mar- ha, beleugrik itt nekem a borotvába. Hát megőrült? (Technikai : ijedt, sajnálkozó madárcsicsergés)

E:   Látod, madár? Hát most mit tegyünk?

(vége)

Bölcskari mondó

Menza, menza, menzura,

nincsen csizma bronz ura,

Gyedmaróz és tonzúra,

a régi cenzúra.

Merre, merre, merre hát,

Arrarát és Cserrehát,

vagy vasszögekkel verve át,

Szeresd Kovács Verát.

És Tyepluha vagy Tyopluha,

Tapolca polca, völgy Cuha,

a bruhha-hahha-ha, húha,

egy bányász új ruha.

Szeged? Save our… Savária?

Oly barna volt a Mária,

és Márti lári-fárija,

s hogy rám nem várnia.

Talán… meg kellett érnie,

mi kérhetõ, azt kérnie,

Kűrje eleink bérnie,

s lassan beérnie.

(1966)

Visszatisztelgek

Tisztelt Hallgatóság!

1960-1965 közt a Ménesi úti kollégium lakója voltam; számos barátságféle és vonzalom szülõhelye akkoriban – s azelõtt és remélhetõen ma is – az az épület.

A vers, helyesebben a versnek csak csírája a hatvanas években keletkezett, ez az „1966” dátum a vers alatt: megközelítõ utalás, mindenesetre tükrözi a szerzõ segítõ szándékát az ér- telmezést illetõen. Ugyanígy a laza késõbbi évszám, stb. is. Ugyanis Konczek az alma mater iránti vonzalmának engedve gyakran ellátogat ma is az épületbe, illetve a mai bölcsészek közé-be-beül egy-egy „barátja-oktató” foglalkozására, nem fedve fel személyét, minek az? – és ezúttal is foglalkoztatja az élettel lehetséges élõ kapcsolat ápolásának módja, ha csupán így, hallgatólagosan is, hogy úgy mondja. Azaz csendes szemináriumi hallgatólagosan.

Szeretném még elõrebocsátani, hogy ez a szeminárium egyszeri alkalom. Minden, az itt felvetett – esetleg megszólítás (utcai, stb. nyomán nem tisztázott – kérdésre a továbbiak- ban a szemináriumunk alapkövéül valasztott James Joyce (1882) íróhoz jól feltett kérdésekkel lehet választ kapni. (J.J ugyanis soha nem halt meg.) Róla – sok egyéb közt – azt is tudnunk kell, hogy kifejezetten ellene volt lábjegyzetek és magyarázatok esetlegesen a mûhöz való illesztésének, úgy vélte ugyanis, hogy nem helyes megfosztani a befogadót a kíváncsis szenvedés nyomozati jellegû gyönyörétõl, amikor ezt a tanítását mély- séges fõhajtással igeneljük, nem tehetjük meg ugyanakkor, hogy… hogyan táncol a színpadi táncosnõ? … igyekszik fodros szoknyát viselni és amikor a nagy kört táncolja (lásd: rondó), úgy a szoknyaszéllel (mármint a szoknya alól felcsapódó nõillatú szél), ergo fel kell villantanunk Joyce tanár úr megközelítésének ajánlható módját, másrészt – táncról lévén szó – a férfias lábdobbantások kottamentes „beérzését” is jó elsajátítani… tehát, mondom, hogy Joyce, Joyce tanár úr.

És nagyon jó még az is, ha az ember átlag kéthavonként az állatkerti majomketrec elõtt

– alakot talán nem is adva érzelmeinek – elmeditál, elementár, kalendár, kalengyál, kalengya, hangya, esetleg szól… „.. te , te géppisztolyásfejû”… módon, néha tán ódon, de-de-de-demokratikus és szabad gondolni. Legalább. Módon. Mondom.

Tehát – a szóbohóc nem ripacs. Szögezzük le?! A szóbohóc: kifejezõmûvész, megjelenítõ. Élõben segíti a mímus, írásban – mivel nem alkalmazhat zenei elõjelzeteket – bizonyos ráhangolódás szükséges az opus átvevéséhez. Ez elérhetõ – mondjuk többszöri el- olvasással.

Sorról sorra kommentálom a húsz soros verset. Elõbb a cím: A „mondó” – „rondó”

asszociáció helyénvaló.Több mondó is van. Ezek a századvégi körtáncok mintájára ref- rénszerűen lezárják az idő egyes szakaszait.

Első sor: Menza, menza, menzura (helyebben mensura) Azaz asztal, közösségi étkezõ és mérték (latin). A többit (JJ) szellemében.

Második sor: 1956. október 23-án Sztálin – úgy öt embernyi magas – bronz- szobrát a térdnél lángvágóval elmetszve távolították el a forradalmárok a budapesti Hõsök terén, s az ott maradt csizmáról a humor Csizma térnek nevezte el az ünnepi felvonulások, katonai díszszemlék korábbi helyét. (Szíves baráti közlés: zavarában a posta Csizma térre közvetítette a leveleket 1957 tavaszáig. A többit: JJ) A diákok közt is meglévõ besúgókat – szájhagyomány szerint - K. Gyula néven ezóta nevezték. Utolsó könnyítés JJ nyomán: Sztálin-csizma – Caligula – Káli Gyula – K. Gyula – Gulag. Lásd az 436. oldalt. Érthetõ Konczek borzadása, amikor frissen vett felesége, Erika a pincébõl  azzal rohant föl, hogy megijedt a kágyulától. Késõbb kiderült, hogy ez a meztelen csiga neve Vasban. További  jó: egy „Vasmeztelen  csiga”  – kagyló – kágyilló – kagyló –kágyula, és  „sérójától kángyellásodik a mácsó”…

Harmadik sor: Gyedmaróz: JJ – a Télapó - Sztálin apó csizmája – a Pavel Morozov Lásd Gyed Marózov, vagyis Pavlik Morozov nagyapja …Pavel Morozov beárulta apját a Csekának hogy rendszerellenes, kulák, ezért „hős” lett. (A Cseka, mint nálunk az ÁVH). A tonzura magyarázatául pedig annyi, hogy a Bölcsészkarra – bölcskar, ugye – kispapok is jártak, eleinte a „leig feketegombosban” – mi a neve? – aztán civilben. Ami a cenzurát illeti, ez többnyire  csak frizuraigazítás volt, ugyanis már pannonhalmi diák korukban kihullott a hajuk: latinul, görögül, héberül, németül, angolul, franciául beszéltek, ne, mondjam, hogy irigyeltük õket. Mondom.

Negyedik sor: Cenzúra természetesen akkor is volt.

Ötödik – hatodik – hetedik – nyolcadik sor: Ez a szerzõ meditálásának kive- títése: nem tudta, mit kezdhet a diplomájával (ráadásul még hiányzott egy vizsga, azt hiszem,

„tudományos kommunizmus” vagy legalább „tud-szoc” volt a neve és a P. nevû vizsgáz- tató elképedt, amikor Konczek azt mondta, igen fáradt és nem akar vizsgázni ebbõl a tárgy- ból. „De miért?” „Mert nem akaródzik mondani ilyeneket.” Jóval késõbb aztán mégis, így lett diplomája. Nem teljes értékû diplomával Vas, Nógrád megye jött számításba, esetleg az Ararát – lehet, a rím kedvéért.

Kilencedik – tizedik – tizenegyedik – tizenkettedik sor: Tapolca JJ és Kniezsa- szeminárium, és tisztelt tanárnőim, Páll Erna, Zöldhelyi Zsuzsa, továbbá nyelvészeti stúdiumok. Cuha-völgyben bányásznak állni – Estók Tivadar bölcsészbarát még egyetemista- (kollégista, a Hovanyecz-féle alagsori súlyemelõ-terem aktivistája) korában is le-leszállt egy- egy síhtára, azt hiszem, Tatabányán. Adtak „foglalót”, elõrepénzt, az jó lett volna.

Tizenharmadik  sor: MÚOSZ-személyzetis  („Van hely Szegeden és Szombathelyen. Egy év gyakornokság, fizetés 1.050 forint.”) – Hát, akkor Szombathely…

Tizennegyedik sor: Mari több volt mint nõ és barát.

Tizenötödik sor: Mártival volt egy rövid tavaszunk, de õ sokat sürgött-forgott (Forget

JJ) pedig én is mozgalmista voltam, sõt, sportfelelõs.

Tizenkilencedik sor: Kürje eleink (JJ), de azért mégis: a Kyrie eleison… görög nyelvû imakezdés. – Ami a bérnie szót illeti (eltekintve a JJ-kötelezvénytõl) ezúttal kifejtő magyaráza- tot:1. Gergely Ágnes a „béok” igehasználatról szóló tudományos jegyzete ihletével (ld. Abszt- rakt tehén) 2. a „bérni” – szóteremtés (bérelni) értelmével 3. Mármint hogy elõdeink sorsát mint- egy bérelni, átélni, átvenni, albérelni, s aztán majd lesz saját lakás is, persze…. igaz, lett…

Huszadik sor: beernie:tkp. onmagat. Egy  ilyen meditatfv kurzus kereteben, emle­ kezve a palyatarsakra, vonzalmakra es unzalmakra (JJ) sorsfordft6 , asszonyvillanasokra"­ atomzapor, neutron-ozon es pozitron-tr6n!-sz6val, arra, hogy, j6 volt fgy is...

Nélkülözhetetlen jegyzet

 

A jegyzet jellegû szemináriumhoz elengedhetetlen, hogy néhány megjegyzést fûzzünk. (Közösen.) A szerzõ nem fordít figyelmet olyan belsõ összefüggések demonstrálására, mint például „beérez” – „béok”. Ergo –néha azt is mondja, amit nem mond. Hogy mit, ez az õ titka.

A kis opusban születési évszám jegyez személyeket. Azért, mert még élnek… élnek. És fognak is, amíg van kultúra. (Vigyázzunk hát rá, rájuk.) Szerepelnek születési évszám nélküli nevek is. Õk – ugyanígy – élnek.

Ez az opus – tkp. – szociográfia. Vallomás, gyónás, valami. A szóhasználat (és nem- használat), a gesztus (és nem gesztus) mind szándékos. A dolgozat végtelenül komoly. Ha (mégis)   lehetne  egy  zenei  elõjelzetet alkalmazni… serenissimo-seriozo…  (azaz

„fen(e)ségesen komoly”. Sat!

És köszönetet  mondok bölcsészéveim szójátszásra serkentõ  boldog éveinek. (A

„tekerrrrrcsssss!”-játéknak, a ”grünisztikának”, a „sárgarigó”, a „lé” és még más játé- koknak. Kosztolányiék nyomán szabadon. De Kemenes Géfin Lászlónak is.

Hogy az a…

Hogy az a több millió év alatt kialakult

látószerv, amelybõl én egy párat ez idõ szerint

a magaménak mondhatok; mondhatom,

hogy nem kevés nyomogatás árán lát, látok,

ez megnyugtató. Felettébb.

                       

                        (2008)

 

… kereven gecser

(...„karaván halad”)

Kinti ernyõ, benti ernyõ,

centi ember, centi ernyõ

tevetrágyán sütne fügét, bugát,

fugát, zegét-zugát.

 

Kislány-dalocska

Istenke, lágy esõkével gyúrjad sárrá ezt a nyári port,

Istenke, lágy esõkével gyúrjál asszonnyá engemet,

Istenke, lágy esõkével mossad tisztára ingemet,

Istenke, lágy napocskával  szárítsd meg az ingemet,

Istenke, lágy szellõcskével öltsed rám az ingemet,

Istenke, sok emberséggel vegyél körül engemet.