Francia mondó

„Konc vagyok,

Budapest városából...”

Ez a „mondó” az ifjúságról szól

Pontosan ötszáz évre rá, hogy Villon Francois

elhagyta végleg Párizst, meg-megállt, legyintve rá,

s a ködbe tűnt, akár a szürke, (a) ködbe tűnt  szamár,

s gondolta, aligha fog ide visszatérni már,

pontosan ötszáz évre rá,hogy megvolt már a vers,

a „seggem súlyán fontolódva érzem, mily' nehez”,

egy francia, ki francos is, kit Franci városa

a vízköpőivel leköp, Párizsnak nem kellesz soha...

pontosan ötszáz évre rá, no, két esztendeig

még várni kellett, s hatvanötben lejárt nékem is,

cementes zsákban kötve össze eggyetemeim*

kincseit, a könyveket, hogy meg kell menteni,

derékaljként vagy főm alá, úgy rakva sorba jól,

ha lángra lobb', mert semmi szén se fa... kis alkohol?

mert (al)bérleti a dupla ágy, s szoB-Bánknak** két felén

Bertalanúr az alb-'komám***, emitt meg éppen én

két túlsarokba' ágy, közzzül****

két szék (tán pad?) meg én,

nagyjából ötszáz évre rá, hogy Villon Francois

elhagyta végleg Párizst, én egy francos víg szobán

nevettem önmagam ki, ám magamhoz legközel

vacogtam: „...édes Jézusom, ó szentlélek jövel!”*****

Jegyzetek

A hatvanas évek derekán Szombathelyen néha Villonéval mértem össze – vagánynak képzelt ártatlan – sorsomat. Ebből legalább a groteszk öngúny gyümölcsei termettek,de más – ne mondjam, hogy nagyon méltó – elfoglaltságok helyett megtette (tán ) ez is. De erről a ritmizálóba tévedőről térjünk csak a monoton, perdületlen szövegre. Az a helyzet, hogy nem szerettem elhagyni Budapestet. A Gerelyes Endre – és Baranyi  Ferenc – humorral (és jó adag jóakarattal) áldva így hát lehetett játszani - átszásiból...

Akkoriban pályakezdő városomban,Szombathelyen idilli dolog volt, hogy reggelente a tejboltban, ahol a tejet poharamba mérő ifjú lány megkérdezte: „Felet?” „Magát igen.” – mondtam neki mindahányszor, s ő néha elmosolyodott. Ebből talán látható, a versemben fennebb idézett csillagocskák is humoros magyarázatot igényelnek.

* – azért írtam „eggyetemeimet”, mert gondoltam, hogy mi az l számot eggynek mondjuk, s így tehát az eggyetemeim is így helyes . annál inkább, mert nekem például akkor egy volt belőle, az egyetemeimből.

Mondtam is a Magyar Tudományos Akadémiának ott a Roosevelt téren, hogy a nyelvészek magyarázatai nem elégítenek ki, igazán hallathatná szavát, de nem szólt semmit. Kicsit hűvös is volt ott a Roosevelt téren, ahol mind a 49 ablaknak meg a két nagy bejárati fakapunak mondtam ezt - en face, de beláttam, hogy igen hűvös van, s esetleg nem ez a legkézenfekvőbb módja az észrevételem közlé- sének, ámde a dolog ennyiben maradt.

** – a szoB-Bánk azért van így, mert albérlő-társammal, a „Bertalanúrral” - egybe, szigorúan egybe, ahogyan szállásadónk mondta - a szoba két ellenkező  felében így feküdtünk a két ágyban. (Én egy G. nevű lánnyal néha máshogyan is.) Egyszer meg Bertalannal a megyei lap 1965-ös fél évfolyamával begyújtottunk a vaskályhába, szóval sokáig jó kormosak voltunk.

*** – alb'-komám , ugye ezek után evidens, hogy Lajos

**** – itt azért van ennyi zzzz, mert néha még megzizzzzent egy-két fáradt légy az októbervégi szobában

***** – az ima szavai amúgy tréfásak is voltak meg nemtréfásak is. Mindenesetre - hideg volt.

1.

Persze az idő tájt nem jutott idő filosz-munkára. Dadajgattam magamban a Villon négysorost, s hajh, mennyi időbe került, amíg végre jutott… Hogy úgy mondjam, a feladat ott „ketyegett” hosszú éveken át. Ismertem a szép fordításokat,  s magam is Faludy Györgyét kedveltem, azt, hogy „Francia vagyok Párizs városából/, Mely lábam alatt a piszkos mélybe vész/, s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról/, s nyakamon érzem, hogy a seggem mily' nehéz.”

2.

A fordítás nagy népszerűsége elgondolkodtatott. Ott van ugye Illyés Gyula pohár-hűs-kútvíz-tiszta fordítása, a„Francia vagyok, csak ez kellett/,/ Párizs szült (Pontoise mellett)

./Rőf kötél súgja majd fejemnek,/Hogy mi a súlya fenekemnek.”

Minden a helyén van, minden jó. A „Pontoise mellett” értéséhez tudnunk kell, hogy Pontoise Párizstól északra egy település volt akkor – persze ma is az, Argenteuil után, Párizstól úgy 25 kilométernyire -, egyébként Pizzarro megrendítően „kapriccsozós” tavaszi festményei „szólnak” a faluról, határáról, a tájról, ő itt lakott egy időben –

.. József Attila fordítása : „Francia vagyok, mérgelődhetem,/ pontoise-i Párizs volt szülőhelyem /Most hát egy kenderkötéltől fejem / Megtudja majd, hogy mit nyom fenekem."

…azért tetszik, mert a „most hát” közeli jövőként való fordításával a „majd” helyett élőbbé, valóbbá teszi a helyzetet. Nem szeretem, hogy „pontoise-i Párizst ír”, mert úgy gondolom, magyarul sem mondunk ilyesmit, például: „szentendrei Budapest”, ahelyett, hogy Budapesten, a Szentendre felé eső részen.

Mészölyi Dezső levesz a lábamról.

„Francnak születtem, megbántam nagyon,/Párizs szült, ott, hol Pontoise vagyon/, Egy jó öles kötéllel nyakamon/ Immáron seggem súlyát latolom”

...állandóan ezt a tökélyt mondogatom magamban, s csak igen halkan, hogy a latolom helyett a latolgatom talán igazabb volna.Mészöly Dezső a Villon-versek közül többet lefordított korrekt és „argó-korrekt” változatban is.

Én szeretem azt a megoldást, amelyik szituációba helyezi a verset, mintegy „ráérti” a szövegre a dramaturgiai körülményt. Faludy György titka is ez.

Ő egyébként magyar betyárt csinált Villonból. Faludy akasztandó embere afféle züllött kapcabetyár lehetne, akit az első nyárfára felhúznak. Ez – tisztelettel szólva – „magyar betyár magyar ecsettel”. Jó. Az sem bánt, hogy az eredetiben szó sincs „piszkos mélyről” „mily' nehézről” – csupán „nehézről” – A vers „lelkét”, szilajságát, vagy inkább a „szegény Villon” nyomorult hányaveti vagányságát tökéletesen megjeleníti,  azonkívül azzal is kedveskedik nekünk, hogy elképzelhessük bőszárú gatyában, ólompitykés mellényben, fekete kalapban – nagyjából olyannak, mint a Szegénylegények, a Jancsó-filmbeliek... ez tehát adaptáció, „átírás”. (Azt írja egy irodalmár, hogy manapság jobban elfogadják kezelik Faludy fordítás-művét, amely nem műfordítás.)

Egy műfordító barátom a kérdéshez úgy szólt hozzá, hogy: „Csehov Visnyóvij szadja magyarul Cseresznyéskert, s nem Meggyeskert, mint amit szó szerint jelent, mégpedig azért, mert magyarul nem annyira meggyeskerteket, mint inkább cseresznyéskerteket mondunk, s még akkor is, ha több bennük a meggyfa, egyébként meg tudvalévő, hogy a körtét almának kell fordítani, hogy igaz legyen”.

Akkor – emlékszem – ehhez azt tehettem hozzá, hogy lám, a szerelemre csábító Éva-alma sem mondjuk Jonathán vagy Batul, hanem az a vérszín fürtösgyümölcshúsú  csoda, a gránátalma,  amit nálunk jóval drágábban árulnak darabonként – mert a bibliai helyszínen az volt „kézenfekvő”. Hogy valójában Éva anyánk édes melléről van szó, az megint más kérdés. Másrészről a cseresznyéskert helyett a cseresnyés – nem sz, hanem s - azért lenne jobb, mert a cseresznyésrétes is jobb ízű, ha csereSnyésnek mondjuk... (Továbbá a Jóisten mentsen meg minden valódi műfordítót a „számonkérő-okos-beleszólótól”, aki betűnként ellenőrzi, mit mond az ember...  miközben az eredetit igyekszik – a puccos újgazdagja – úgy tartani kezében, mint jobb helyeken a Bartók-partitúrát szokták koncert közben a nézőté- ren.)

Van tehát valami, amit az ember szeret, ha nem is betű szerint kapja. Ezért jó Faludy. Ezért jó József Attila is, és ezért kimagasló Mészöly. (Illyés – korrekt, kiváló.) Van ez a valami, amit magyarázni nem lehet, csak érzékelni.

Ez az, amin tűnődtem, amikor munkához kezdtem.

3.

A francia eredeti így „hangzik: – azért van itt idézőjel, mert a vers és a dal élőszóval történő megjelenítésekor a szóvégi „néma ö” is hangzik, tehát például „pontuászö” –

„JE SUYS FRANÇOIS DONT' IL ME POISE/ NÉ DE PARIS EMPRÉS PONTOISE /

ET DE LA CORD D' UNE TOISE /

SCAURA MON COL QUE MON CUL POISE”

FRANCIA VAGYOK, EZ BAJ (PECH),

PÁRIZSBAN SZÜLETTEM, (A PONTOISE-I RÉSZEN), ÉS EGY RŐF HOSSZÚ KÖTÉL

JELZI NYAKAMNAk (FEJEMNEK/,HOGY NEHÉZ A SEGGEM.

Így hát bennem a híres Villon-i négy sor úgy szólal meg, hogy a narratív néma ö-k hangzanak. A vers egyszerűsége, síma, beszéltnyelvi „folyása”, egyként tükröz keresetlenséget, lamentáló kedvet, talán beleegyezést, ugyanakkor tisztességes helyzetjelentést, „tudósítói tényszerűséget”...  és tükröz el nem rejthető hetykeséget is. A verssorok felkapott jambusai ennek a hetykeségnek a képzetét erősítik. Belül is van egy „jambikus izgatottság” (Vas István mondja József Attila-elemzésében, hogy „... az ereszkedő trocheus ( – u ) határozottabb, sőt keményebb az emelkedő jambusoknál (u – ) S még valami: Villon igen gyakran „rímkényszeresen” írt. Ez azért van így, mert gyakran rímjáték – feladatot oldott meg.

Nos, nincs mit tenni, nálam ez lesz a könnyeden-tréfásan vagány „odaseneki” Villon.Soraiban ugyanakkor titkolt férfibánat is érződik. Meg kell oldani a francia két jelentését. Baranyi Ferenc erről hitelesen beszél. Annak nincs jelentősége, mondja, hogy Ferenc a neve, ugyanis francia nemzetisége miatt volt peches a sorsa a franciákra haragvó bírák előtt.

Mészöly Dezső „franca” erre már „rátripláz”, igen jól. Figyelemmel kell lenni a „dont'il me poise” lehetőleg hű fordítására. ( Ez a legtöbb variációt kibírja, élnek is vele a klasszikus fordítók.)

Az akasztás képére nézve Faludy megmondja, hogy nem nyárfa az, hiszen így ír: „A város (Párizs) felett... a Notre Dame és a mai (1936-ban írja Faludy K. J. ) Gare de l' Est helyén a tizenkét karú, negyvenméteres szálfákból összeácsolt montfauconi bitó, melyen tucatjával lógtak az akasztottak...”

Mészöly Dezső ír – fordításában  – az „irhaszárítóról” – ez az a monstrum, melyen: „A nagy irha-szárítón... zsiványoké a fölső emelet...” vagyis a bűnözőket bűnük súlyossága miatt – „osztályozva” – akasztották alsóbb vagy fölsőbb sorba,szintre, „emeletre”, „polcra”,

„grádicsra”, stb... Ezen az "akasztógerendagépen"– én így neveztem el – az egész szörnyű Coquillard-banda , tolvajok, rablók, gyilkosok, betörők, útonállók, minden rendű és rangú kurvák, hamiskoldúsok (álvakok, álsánták, stb.) elfértek volna. Egész Franciaországban féltek tőlük. Tehát a Coquillardok, a Kagylósok céhszervezetszerű bagazsériája, melyhez Villon is tartozott...

 

XX. századi kitekintés a bűnöző céhekről

(...Egyébként a bünöző-céh a középkorban szokásos „tömörülés” volt. Orosz szakos tanárként sem erről sem Puskin Anyeginjéről  s más orosz remekművekről Szombathelyen akkor nem, jóval későbben. a rendszerváltozás után méginkább nem volt szó. Nos, a Szovjetúnióban  a céhszerűen szervezett bűnöző-világ még tartotta magát . Talán ma is…? Mint másutt, más néven.)

A „blatnüje” – nem egyszerűen tolvajok - , ők az elitbűnözők. Másutt talán a maffia meg a camorra... szervezett... Az orosz zsebtolvaj, a „karmanyik”, „karmanssik”, a „zsulik” ( ez is többnyire zsebtolvaj, de egyszerűen tolvaj is ) csirkefogó, szélhámos és kalandor is lehet, az „alsó osztályba” tartozik más piti bűnözőkkel, besurranó, „bemászó” tolvajjal együtt ( így lopni például „tajkóm zabirátyca” A zabrálni, ugye, máig megmaradt a második világháborús oroszból jött jövevényszavak közt. Az idő modernebb… a csaló például „faljszifikátor”.

De az elit , a „blatnój”  legalább nagyon ügyes betörő–tolvaj, vagy „vzlómssik” (mac- kós, srenkes), vagy „bangyít” – rablógyilkos... „nehéz fiú”.

A börtönben a „blatnój” - a nemdolgozó elitbűnözők rendjéhez tartozik, amerikai – de régi dolog ez is – tábornoki sapkához hasonlóan  élre igazított fejfedőben, vasalt nadrágban, kibokszolt bakancsban jár, csicskásai szolgálatai következtében valóságos úr, a börtönőr is bizonyos tisztelettel kezeli ... Szakmai önérzete van: " még nem piszkoltam be a kezemet munkával". A szovjet börtönök tetováltjait bemutató nem nagyon régi magyar fényképes kiadvány  a témáról többet is mond...)

 

4.

Vaszilij Suksin egy szovjet filmen börtönből szabadult, megjavulni akaró bűnözőt játszik. Ez a – Vörös kányafa. A hőst nem engedi el az alvilág, megölik. Suksin egyébként erzja, s mint ilyen valahol finnugor magyar -rokon.

Azoknak az éveknek, amelyekről most beszélek, tehát az 1960-1970-es éveknek a férfi-ideáljai közt Suksin mellett ott volt Paul Newman, Gerelyes Endre szenzációs amerikai párja is. Az amerikai szőke színész, a Bilincs és mosoly hőse. És a Kilenc perc ökölvívó-humanistája (novellában, filmen is ),mint mondtam, Gerelyes Endre,aki nyakatekert módon udvarol barátja kedvesének: úgy, hogy kiütteti önmagát a fiú által. Gerelyes, a Hemingway-rajongó, no meg Alain Delon a Rocco és fivéreiben... Akkoriban én egy gyermekotthonban ötven árva kissrác „apja” lettem volna, ha elégnek bizonyulok nekik egymagam. A bűnözőkével érintkező gyermekviláguk ekkoriban tárult fel előttem.

 

Új kitekintés  a középkori Páris kivégző terére

Sok változatot készítettem.

A Faludy által leírt teret – mely tudomásom szerint a későbbi Gréve tér, a városi tanácsház körül, a későbbi guillotine-nal  is ( melyet nem Guillotin talált fel, csak javasolta a bevezetését), szóval azt a városközepi, Szajna parti teret - minden bizonnyal piacnak kell elképzelnünk.

Jövés-menés, árusítás, kínálgatás folyik, bárány-birka-tyúk-liba zajong, kasok és kosarak tornyosulnak, krumpli, répa, retek,mogyoró... Talán ott van Huguette, az apátnő, aki Villont jól tartotta egy időben,  s aki ki-kiszökött a kolostorból hogy amúgy férfimód jelentős pusztítást végezzen borban és a másik nemben,  aztán Marthe, a „fondorlatos lány, kinek csalárságától megdermed az ér”, aztán Jacqueline, Perett, Ysabeau, meg persze Vastag Margot, no és kis Maca..Meg  az átkozott Catherine  de Vauselles, aki nem szánta lefogatni és megveretni gazdag kitartójával a szegény kis Villont, kinek szíve Kati iránta égett leginkább...

Villon tehát a börtönben ül, a Châteletben, 1462. decembere van, vagy 1463. január első napjai. ? Valószínűleg  letartóztatták – „elkapták”, („elkapdoválták”) bezárták, mert (egykori pénzrablási ügyét is „felmelegítve”) utcai botrányokozásban vétkesnek találták.

Halálítéletét várta.Azt hiszem, a neve, a születési helye pontos közlése, helyzetének rövid leírása a kihallgatónak (vagy a kitöltendő kérdőívnek) a második két sor pedig a világnak szól. Tudja, hogy ott fog lógni a piactéren. Mint egy liba, aminek nyakát hurokba dugják, míg a karos-rugós mérlegen gyorsan lemérik. Olyan hamar nem döglik meg, de rúgkapál istentelenül.

Ügyeltem a - Süpek Ottó által kifejtett -, úgynevezett” kazettás” megoldásra. Ez azt jelenti, hogy a vers négy során belül elkülöníthető szavak  tömören tudósítanak az eseményről - hely, történés - voilá,Villon a XVI. századi gyorshír-író, távirati tudósító:

” Párizsban engem felakasztanak”...

 

(első)

FRANÇOIS VILLON RÖVIDVERSE,

amikor a Châtelet börtönében akasztását várja 1462 későtelén

Én a franciák  Párizsban  lebukott fia –

Pontoise-i, kinek  bitón  kell lógnia,

Szorít gallérom is, lehúz a segg, (rugós mérleg nyila

mutatná így az ing koszcsíkján): van jó pár kila.

Megkísértett egy másik változat is:

Francia vagyok, itt élek még  Párizsban,  mint a külváros fia,

a pontoise-i részről, kinek  akasztófán kell halnia –

Gallérom koszcsíkján jelezvén , seggem hány kila.

Mintha rúgós mérleg mérné: kileng sorsom nyila.

A „kila” a kilónak tájnyelvi szava.

 

5.

A kép dramaturgiája szerint az akasztás előtt ollóval körbenyírt galléron a kötél összébb-összébbúzódva egyre nagyobb értéket jelez a koszcsíkokból képződött sávon. .

Mészöly Dezső zseniális fordításában a „latolomat” „ latolgatomra” cserélném.Ugyanis a „vagyon” szóval eléggé archaizált. A „immáron” csak „botlat”.)

 

További megkísértéseim közül:

(második)

EGYSZERŰ VILLON

Francia vagyok.Fáj  is a fejem.

Nőttem csak itt Pontoise-ban,          

Párizsban,  a végeken, seggem

nemsokára már kender kötélen lengetem,

és szorulok.Bizony, nehéz nekem.

A „végek” talán „magyarít”, így végvári vitézre asszociálunk, holott erről nincs szó.

(harmadik)

A SEMMIT GYAKDOSÓ VILLON

Francia vagyok, s ez balgán hangzik, mondhatom,

a Pontoise-i rész, Párizsban   itt, a szülővárosom,

most egy jó öles  kötélen rángatózva nyaklódom és gyakdosom

a semmit. Fontolgassa csak a seggem... ( hiszen most már b...hatom.)

„Gyakd, uram!” formában fennmaradt az ige egy nyelvemlékünkben. Alkalmas az archaizálásra. („Gyapjasát, ki gyakran gyakja..” – írtam, 1968-ban egy versemben magam is.) Jó szó, kár, hogy nem hozzuk vissza az unalomig elkoptatott b...ik helyett. A gyakorlat, gyakori szavakban a szógyök megvan ma is.

A semmit gyakdosó Villon, amint libaként rángatózik, "nyaklódik" a kötélen ?. .. ezért nem tudtam lemondani ez utóbbi változatról.

Baranyi Ferenccel a diákkori kollégiumi közösség után megint találkoztam. A négy sor fordításával munkám összegző tépelődései közben lepett meg. Ő ezt írja: Francia vagyok

– s ez nagy bajom / Párizsban, Pontoise mellett lakom / most kötél vár rám, nyakamon

/méri fejem, hogy mit nyom a farom.

Jól perdül, – igen jó.

Meggyőzően indokolja, hogy a „Ferenc-francia” dilemma feloldása a következő: franciaként a franciákat gyűlölő bíró előtt rosszul járhat, tehát a Ferenc itt nem szándéka szerinti kettőzés. Villon azt tartja bajának, hogy francia.

 

Villon a „vörös házban” Guillaume nagybátyjánál vagy éppen Vastag Margot kocsmájában lakott, s még hány helyen. Bár... meglehet, éppen Pontoise mellett is, ahol született. A négysoros azt írja, hogy a nagy akasztógép a Szajna-parton volt, nem messze a Notre Dametól,   a későbbi Gréve tér környékén, Faludy  a Gare de l' Est környékét nevezi meg helyéül... Villont  a városköz- pontban akasztották. Azaz akasztották volna, hiszen megúszta...

(negyedik)

Az általam ismert megoldások közül megemlítem Szarka István lendületes fordítását:„Alant szülőföld, Párizs, Pontoise, / Nyakravalóul, ó, mi franciás / A hátralévő! S kenderszaga van !/ Ellensúlya az önnön valagam.”

Ádám Tamás így oldotta meg a feladatot:

Paradicsomban

Nem választhatok: első Ádám vagyok./ Romlott Paradicsomban születtem,/ hamis kígyó sziszegi nyakamon,/ mélybe húz majd nehézre szabott seggem.

Birtalan Ferencé is szerepjáték :

A keserve(r)sekből

Magyarnak, Pesten szült anyám, / s adnának  már a rőf kötélnek / seggméretésre, François–m, / De tehetnek egy szívessséget.

Gyimesi László kettős megoldása:

Az akasztásra váró Villon négy sora

Frank, Franci voltam, Pontoise nevelt. / Párizsban enyém a felső emelet. / Mérleg nyelveként reng a seggem. / Hogy súlya mennyi, firtasd a kötelet.

Pontosabban

Konc Józsi volnék. Dédelget* Pomáz, / Ahogy a Francit egykor Pontoise./ Méri-e nyakam bármi kötél által, / Mennyit nőtt seggem a versírásban.

* Dédelget...?  Valójában talán inkább... szédelget. (A kézirat kiolvasásán vitatkoznak.))

Németh Péter Mikola megoldása:

Palimpszeszt

Francia vagyok. A francot bele./Pontoise szült, Párizs csak tejeltetett/Most meg egy hurkolt kötélen lengedezek, /Nyakamon méricskéli psenekemet.

Ez a “psenekem” igazi nihilista - “nihil-lista”,villonos észrevétel.Maga a mester is elégedett lehetne vele.

6.

A játék innen kezdve még szabadabbá változott – saját kútfőből. Íme:

ötödik)

AZ AKASZTÓGERENDAGÉPEN LÓGÓ FRANCI DIÁK

Egy nagy franc vagyok én, a francia, s ez nem frankó, egyszóval

nem nagy becs', dics', ám

ott a Pontoise-ra kifutó mocskos utcákon  Párizsban nyílt ki a csipám,

és most egy méteres kötélen rugdalózom, akasztógerendagépen

annak is legfelső grádicsán, és tudhatom,

hogy jó nagy súllyal húz le a p...ám.

Csak játék.

Ebben a változatban, ami következik, Villon szerepet vált.

Most éppen magyar hazánkfia, aki külföldre „szakadt,

s  ferencvárosi kedvese meglátogatására készül.

( hatodik)

A FRANZSTADTI VILLON

Francia vagyok, ám született franzstadti.

„Hát te, parléz-e már francö, baszkikám.”

Pontoise-ból jövök,  Párizsban  jártam, sajna, nincsen sztrádamatricám,

a  zsernyákok itthon  belógattak no de röhögök ezen a kutricán,

mert ölelésre Mázsás Maca vár, a régen k...rt cicám.

 

(hetedik)

AZ IDEGENLÉGIÓS VILLON

Franc belétek. Körmöm rághatom,

bár beütötték Párizsban   a vízum-ablakom,

itt meg csak lógok, a rács mögött sózott halon,

nap se süt be rám,

szoros a légiós-kötelék – úgy bizony, e fogdában, hol seggem veri két golyóm.

  

(nyolcadik)

VILLON SZÖRFÖZIK EGY KOLOSTORBAN

Ferences vagyok én. Fiam, óvjon oltalom!

Nincsen itt    Párizsban  se napi-, se  honlapom,

computeren     lógok,   szörfözök és kajtatom,

hogy ki a Jóisten oldaná meg holnapom.

Íme hát Villon. Az összes hozadékával, amit felkavart . Igaz, van még egy, amiben Villon valósággal illeg-billeg szerepében, hogy most annyian nézik. Itt is az a képzete támad, hogy őt valóságosan kimérik , mint egy libát.

(kilencedik)

A PIACI VILLON

Francia vagyok. Húzom nyakam a piacon.

Pontoise táján nőttem fel, Párizsban  várt kis zsebhaszon,

ám lebuktam. Hát föl-le bukdosom,

forgatva rátok súlyos alhúsom.

S most, ördögöcskék, sipirc! Villon-apátokat tisztelhetnétek annyira, hogy nem űztök gúnyt minden sorából. Te meg,  öreg Villon, ki mostanában éppen az ötszáznegyvenedik évfordulódhoz közelítesz – vagy elhagytad már? – már mint a halálod 1463-68...? Vagy 69? - évfordulójához, hát, nyugtasson Isten.

Úgye, nem mondod rá, hogy „Je m'en fou!” Amit,  ha szalonképesek vagyunk, úgy fordíthatunk le, hogy „Teszek rá!”

S miért ne lennénk azok ?*

 

*Én a francia, Párizs bukott fia,

kinek most kell nyakát hurokba dugnia,

így rugós mérlegen kileng sorsom nyila,

seggem mérve le - van jó pár kila.

 

Villon kegyelmezz, nem bírom tovább..! (De azért jót játszottunk.)