2014. szeptember 3., szerda

Módozatok

A teljességgel feléli

 
Kívánják  lenni az eszményt,
amely téridőben,
egymásra hangoltan
feléli a teljességgel
valamennyiünket
önmagává.
S ez láncozza-forrasztja, fürtözi őket
egymáshoz.
Törvény,
melyet a létező tud.

Végiggondolni kötelezőt.

 
Mindennel betöltött i

 
Szintézist!
Ha töredékekből is.
Összeveszekedtetett
részletein egy műnek,
mely magától amúgy is elforogna.
Hátáról a talpára tett bogarat.
Katicát
meg teknősbékát.

Eszmék térbe fogott mozdulatain
bölcselő időragozást.

Száz évek!
Tán Amerika aranyába futni el?
Vagy rendszertáblák futurum exactumát,
de világ-latinul?

A tenger illatát, akár a tudós kutatást.

Van valami közösebb az álmokba-hagyatottságnál.
Vagy élni csak tragédiáját a minden-lehetőnek?

Egymaga domb-ég-víz-határ.
Mindennel betöltött idő.
  
A hagyatékozó Madách

 
Selyem-  és gyöngyház-színűek
és mustárfényűek és alabástrom-tömörek
ezek a rnák-paplanok,
amelyek közé halok,

süpped arcom.
Horpadásait
arcomnak pergamenráncait írd meg utód-idő.

A homlok és a szem alatti táj vetületeit,
mint lomblegyintést, szárnycsapást.

Én mindnyájatokba hagyatkozom.
Termékenyítek és ízesítek,
magatokért, ha kívül rajtatok,
hogy legyetek jövő idő.

Tenyerembe gombolt makacs rmeim,
az egymás mellé fegyelmezett ujjak,
embriókként becsukódó testek,
robbanó gránátalma-magok.

Oly’ Édenéi,
melynek határait, szenvedő naptáridőm leper homoksivatagát,
a mustár-szomjat
osztom, okozom közétek.

Hát azt félitek,  azt az istent,
ki külön-külön van meg, s csak együtt mindnyájatokban,
s boltos értelmeteket építi meg?

Mert a Jóisten a Jóistent a Jóistennel tölti be.

De – bennetek.*


(1985-2002)


Madách


„Időátlépés” és beavatási mítosz. Az álom és a Madách Ember tragédiája álom-színeinek összefüggéseiről tekintettel a Hófehérke, a Csipkerózsika és az Igaz- mondó góbé még igazabb kalandjai című mesékre.

Életünknek majdnem a felét alvásban, azon belül kisebb időben álomban töltjük. Az alvás és az álom pihentet, hogy másnap dolgozhassunk. A munkával megkeressük a nyugodt pihenés feltételeit.
Álomban az álmok egy típusában az agy az éber állapotban nyert benyomásokkal játszik, felidéz, kombinál, sugall. Ahhoz is hasonlítják, mint amikor a kompjúter  bizonyos program szerint szisztematikusan újrarendezi a szabadon beírt anyagot és értelmezhetővé változtatja a képeket. Megkeresi az ösztönös játék rációját - program szerint.
Azért alszunk és álmodunk,  hogy másnap kipihenten menjünk munkába, vagy azért dolgozunk egész nap, hogy este jóllakhassunk, lefekhessünk a házunkban. Létezésünk egyik fele feltételezi a másikat. Kell mind a kettő.
Az ősi boldog mezőkre, amikor nem kellett egész nap dolgozni,  az ember már csak álmában látogat vissza. Vagy művekben, amelyek boldogságot rajzolnak, pihentetnek, erővel töltenek fel.
Képeket álmodunk. Ezért az álom dekódolása, megfejtése, jelentésének feltárása a képekből adódik. A nyelv itt másodlagos. A más-más népek álmodói a saját nyelvükön mondják el a közösen egyforma álomképet. Az álom nincs nyelvhez kötve. Egy ihlető epikus motívum, vagy észjárás nem a nyelv szerint minősül valamilyen néphez tartozónak, hanem egyéb jelekkel.
Egy zösnek tapasztalt kép értelmezés szerint is jelenthet mást és mást, attól függően, hogy ki nézi, értelmezi.
Ma meglepő számunkra, ha térben és időben, valamint nyelvben távol eső kultúrák ha ugyanúgy dekódolnak egy-egy álomképet.A boldog mezőkön még értettük egymást, a nyelvek sem különültek el. Lehet, hogy nem is kellett beszélnünk, anélkül is tudtunk gondolatot cserélni?
Személyes tapasztalat vezetett , hogy vannak közös közhelyek. Egy álomfejtő könyvet lapozgattam, amikor egy kazak nemzetiségű, nálunk élő fiatalasszony,  beleolvasván a könyvbe, csodálkozva mondta, hogy a fehér kutya náluk, kazakoknál is jót, hűséget, szeretetet jelent az álomban, a fekete kutya, főként, ha vicsorog is, ellenséget, haragost jelez.
A kutya már a kőkorszakban  az emberhez szegődött. Más népeknek is lehet képzetük a kutyáról. A fény, a világosság, a fehér, a ragyogás, mint a napsütés, a nap ragyogása, vagy a kutya fehér szőre természetes módon kapcsolódik a képzetéhez, a fekete színhez elég annyi is, hogy a sötét az éjszaka színe. Az emberhordára a farkascsorda éjjel támadott, s fénnyel, lángoló fahasábokkal győzték le. A tűz, a fény, a nappali világosság biztonságot, tehát pozitív képzeteket sugall.
Több példát is lehetne hozni.Amit idéztem, csupán annak érzékeltetéséül tettem, hogy az ún kollektív őstudat, íme, így is megnyilvánulhat. Persze, az álomfejtés, mint valami szótározás, nem tudományos módszer, s a kép mellé írt jelentésből  is más-más,különféle megfejtésekre következtethetünk. Az álomfejtő könyvek is néha eltérő vagy ellentmondó megfejtéseket rendelnek azonos álomképekhez.
Az emberben azonban él egy képzet vagy vágy, hogy a valamikor régen zösként meg- élt tapasztalatot ma is használható tudásként élje meg. Az ember még a tanult ember is hajlandó ráhagyatkozni, ha a reggel fellapozott könyv az álmot kedvező jelként magyarázza. Lehet, nem hiszi, de mégis játékból elfogadnia, mert kedvező, s ha játszva is, de kellemes képzetet kelt. Az álomfejtések tehát valamiképpen mégis hatnak, s nem azért, mert valóban pontosan ezt vagy azt jelentik, hanem mert az emberek bizonyos része ha játékból is –, elfogadja, vagy látszólag elfogadja.
A művészetben a képzetek keltésével ugyancsak lehet befolyást gyakorolni.S nem szorul bizonyításra, hogy a művészi képzet nem felel meg a valóságnak bizonyos olvasatban, Gulliver sem az óriások, sem a nyihahák országában nem járhatott. A mű igazmondásának felfejtéséhez  az a kulcs kell, amelyik megmondja, hogy társadalombírálat rejlik a műben.
Az álmok megfejtésének is ilyen a jogosultsága. A Freud-Jung mélylélektani elemzések. gyakran használnak fel a magyarázatokhoz mítosz-magyarázásokat - zismert az Ödipusz-komplexus Freudtól. A megfejtésekkor az ember beavatottja lehet bizonyos tudásnak, amely a felületi szemlélődésben rejtve maradt.
Ha álom és mű kapcsolatait kutatjuk, a tartalmi jegy , a mondanivaló összemérhetősége nyilvánvalóan a legfontosabb számunkra. Ha két művet hasonlítunk össze, olyankor is a legkézenfekvőbb a tartalmi azonosságokat megmutatni, mert ezek a legmeggyőzőbbek.
Madách Imre: Az ember tragédiája című alkotásának kutatása során legtöbbször a tartalmi elemek összemérésével találkozunk.Amikor a Biblia, a Faust, az Elveszett paradicsom szolgál elemzésekben az összemérés alapjául, a történetet mérik össze.
Azon szeretnék elmélkedni, hogy a tartalmat ille összeméréseken kívül más összefüggések is kimutathatók, s ezek is lehetnek fontosak, amikor a Madách-művet magyarázzuk. Egy mű megszületéséhez nemcsak a tartalmi azonosíthatóságok szolgálnak, hanem más ihlető alapokat is feltételezhetünk, s néha komoly okkal.
Maga Madách Imre mondja a Tragédia felépítéséről, hogy Az egyes képeket vagy momentumokat úgy igyekeztem egymás után helyezni, hogy ezek egy bizonyos cselekvő személynél is mintegy lélektani szükségből is következzenek egymásból. A folyamat bemutatásának teszem hozzá én szükségszerűje az idő. Az időben kell megtörténnie, egymás után következések sora a mű.
S a Tragédia egészének ismeretében az az érzésünk támad, hogy Madách ugyan folyamatában is, ám ugyanakkor mégis egyszerre szemléli az egész történetet. S ilyesmit sem a Biblia, sem a Faust, sem az Elveszett paradicsom  nem tesz. Madáchnak  van egy képzete az emberiségnek  az ő koráig megélt, s majd azon is túl, egészen a kozmikus és az eszkiszínig terjedő összefüggéséről.
Ezt a Madách-i gondolkodást azzal igazoljuk, hogy Madách a III. és a XV. színben a Paradicsomon kívüli helyet ábrázol, s ott szereplőink már tudatában vannak mindannak, ami eddig történt, illetve annak ami történhet. Az idő erre is, arra is folyik.
Ilyesmi a valóságban a felületen nézve nincsen. Tehát az, hogy valaki el sem mozdul, s mégis  számos helyszínt bejár, nem lehetséges. Csak az álomban. Sem a Biblia, sem a Faust, sem az Elveszett paradicsom nem álomi történetként ábrázolja a megtörténteket.
(A Bibliában lévő álom más.Ott az Úr álmot bocsájt Ádám szemére, hogy párjának, társának megteremtését lehetővé tegye.Éva tehát Ádám testi valóságából kiszakítva jön te a Bibliában. Ott is az egyik Bibliaváltozatban, méghozzá azután, hogy az Úr már megteremtette az embert saját képére teremtette… nem őt, hanem őket. Azt lehet gondolni, hogy ebben a változatban az Úr andront kétnemű embert alkotott majd szétválasztotta őket, azaz a bordából Évát alkotta meg.)
A Műben nem az Ádám bordájából az álom idején való teremtés-álom  szerepel. Ám  a Tragédia elemzésekor majd visszatérünk erre van jelentősége a kétféle álomnak  a Bibliabelinek és a Madách-műben szereplőnek.
Ádám a Tragédiában megöregszik. Ezért szokták mondani azt is, hogy az egyes színek
a Fáraó alakjától az eszkimó színig mintegy Ádám emberi életkora éveinek, életkorszakainak, ifjúságának, rfikorának szimbólumai   az ifjú Fáraó, az öreg Kepler,  stb. Az eszkimó színben már bot mellett jön le a hegyről.
Éva viszont nem öregszik. Ennek a felismerésnek is akkor lesz jelentősége, amikor az eszkimó színt követő XV. színben arról szól Ádámnak,  hogy utolsó csókod oly hideg vala. Látni fogjuk majd, hogy Éva Ádámmal való együtt-álmodása problémáját ebből a szempontból tudjuk jól megközelíteni.
Ezek előrebocsájtásával egy gondolat erejéig térjünk vissza a kollektív, a zös tudat hitéhez. Az imént szándékosan nem mondtam azt, hogy a magyar is a kazak is ősrégi kutyatartó nép, pásztortársadalmak voltak Tehát, hogy onnan is magyarázható a kutya, mint szövetséges, hű társ megbecsülése. Azért nem mondtam, mert könnyű ellenérv volna, hogy esetleg az eszkimók és az indiánok is így viszonyulnak a kutyához, s ez nem magyar-kazak közösség.Ha viszont most a gondolatmenetünkbe illesztjük, éppen a kollektív, a zös egyik jele lehet.
Annál érdekesebb, amit ugyancsak a mélylélektani elemzések során olvashatunk. Elvégeztek olyan kísérletet, melynek során a kutatók azt kérték egészen kis gyerekektől, hogy rajzoljanak olyasmit, amitől félnek. A gyerekeket úgy válogatták meg, hogy érintetlenek voltak felnőttek riasztgató meséitől.
A gyerekek mégis félnek. Van bennük egy ősi félelemképzet, félelemérzet. Ezt az mutatja, hogy az egymástól   és előzetes felnőtt-befolyásoltságtól mentes rajzolásuk során sötét élőlények jelentek meg a rajzokon. Ezek a lények - akiktől ők félnek, akikről rossz álmukban álmodnak rendszerint bozontos állatok, szőrösek, feketék, patájuk vagy szarvuk is van gyakran. Sem ősbivalyról, sem ördögről nem hallottak. XX. századi kicsik úgy három éves körüliek. Ha nem is felismerhetőaz állatformák, de azokhoz hasonlók. Fekete gubancok, szõrgombócok.
Miért nem éppen olyasminek dedoljuk õket, mint a puli? Így nem jutunk elõbbre. Mindenesetre állítják, hogy a gyerekek nagynak mondják  az ijesztõ állatfélét. Igaz, a puli kicsi, ha ugyan többnyire fekete is. De amitõl félnek, az nagy.
Fontosabb számunkra az összefüggés, hogy a gyerekben a pontosabb képzet a csúnya, fekete, ijesztõ állatszerű valamirõl nem ezzel és azonnal alakul ki. Hanem egy oda-vissza- meséléssel, ami  azt jelenti, hogy a felnõtt az elsõ beszámolókat meghallgatva valami- képpen visszaigazolja a gyereknek, hogy van olyasmi, amit álmodott - képzelt,  s legközelebb már a felnõtt által pontosított formában lát masztodont, szauruszfélét, bivalyt. Holott sosem látta ezeket.Nehéz ugyan elképzelnem, de bizonyára van olyan lehetõség, hogy ilyen, úgymond érintetlen kisgyermekeket vonnak be a kísérletbe. Ha ezt elfogadjuk azt fogjuk gondolni, hogy az ártatlan-érintetlen  gyermek tudatában van valaminek, amit majd a felnõttõl tud meg pontosabban,mi is az, s így késõbb  már vadbivalynak vagy éppen dinoszaurusznak mondja is azt, amit rajzolt.Még késõbb, amikor feltt által sugallt vagy rajzolt dinoszaruszt is lát, maga is azt utánozza, s meg lesz gyõzõdve róla, hogy már egészen kis korában dinoszauruszokkal álmodott.
Számomra ebben a gondolatmenetben az az érdekes, hogy a pontosítás a feltt segítségével történik.
S ebben ráismerni  vélek az Ádámmal történt,a történelmi  színekben megvalósuló beavatásra. Ádámot, aki ártalanként élt a Paradicsomban,  a történelmi színek során beavatás éri. Az nem okoz logikai buktatót, hogy a beavattatás a XV. szín felõl nézve annak a ltnak a megtudása, amit õ a III. színbõl még mint jövõt várt. A III. színbéli ártatlan Ádám így kvázi apja a Fáraónak is, a többieknek is, akik a színek során követik, s emiatt fiatalabbak nála, mert idõben késõbb lesznek. Másfelõl a XV. színbõl visszanézve öregebbek hozzá pest, hiszen ugye már a prágai szín idején sem létezett például a Fáraó.
Az idõhaladásról azt valahonnan valameddig tartó egyenesnek képzelik s ezt rendszerint balról lennrõl jobbra föl haladónak látják ilyen képzettel nem boldogulunk. A Bib- lia története elindul valahonnan, a teremtéstõl  és eljut az Új Szövetségen l egy epikai idõrendben az evangelistákig, Szent Pálig, stb. A Faust és az Elveszett Paradicsom ugyanígy felfûzhetõ lineáris idõképzetre.
A Tragédia idõképzete viszont r, sõt rrös. Ezen azt értem, hogy a kör visszatérõ, önmagával bezáródó vonal. A történelmi színek mindegyikérõl elmondható, hogy bennük eszme keletkezik eszme elaszik, s ezt rendre ismétli mindegyik. A születéstõl  az elaszásig záródó kör mindegyre ismétlõdik. Végül az összes kör összeszervezõdik a III.-ba térõ  XV. szín által spirális nagy rré.
Tehát a Tragédia idõhaladása spirális rforma, mint a DNS-modell. A spirál felsõbb foka a XV. szín, amelyik a III. „fölött” van. Egy szempontból ugyanaz fentrõl nézve – s szempontból úgy több, hogy közben van az idõ, és az eltelt idõ tapasztalata.
A beavatás fokai az egyes színek. Mint r utaltam , egyes magyarázók szerint a Madách életkora szakaszainak megfelelõ Fáraó ifjúkor, eszkimó szín agg ember…a saját élete teljes elõre-megéléseként beavatás fokai.
A néprajz ismeri ezt a fogalmat, hogy beavatási mítosz. A fogalom kapcsolatot tart az õsi beavatási rítusokkal is, amikor a rfivá válni akaró fiatalnak különféle próbákat kell kiállania. Ádám is ilyen fokozatokon megy át.
De vajon egyel vagy Évával együtt? Azaz együtt álmodnak-e valóban? Lucifer a vös álmot mindkettőjükre bocsájtja.Sok tanulmány született már abból a kérdésbõl, hogy Éva ugyanolyan tudatosan, ugyanazt álmodja-e mint Ádám, vagy nem. Esetleg nem is álmodik S ráadásul nem is öregszik meg.
Jegyezzük meg, hogy a történelmi színek: Ádám, s nem Éva álmai. Hogy ketten alszanak és álmodnak… de ugyanazt-e? A XV. színben az a bizonyos utolsó csókod oly hideg vala, azt állítja, hogy Éva ugyanazt élte meg álomban, mint Ádám.
Lehet, hogy Éva csak úgy van Ádámmal végig a III-tól a XV. színig, mint Ádám képzete, mint Ádám „belül-lévõje”? S amit mond, vagy cselekszik, azt mintegy Ádám által képzelt alakként teszi? Ez a belül lévõje arra a képzetre inspirál, hogy a Lucifer által s Madách lényének luciferi része által) levezényelt álomban Éva g éppen úgy belsõje Ádámnak, mint a Bibliában elmondott teremtéskor, amikor Éva még oldalborda volt. Így a bibliai álom, ami elõtt az Úr kiveszi az oldalbordát, és a Madách Mű-béli álom, amikor Ádám immár nem a teste, hanem itt a lelke bensõjeként hordja magában Évát, valamiképpen Lucifernek az Urat utánozni akaró tette? Hiszen majd õ is leválasztja Évát Ádámról
- õ nem a testérõl, mint az Úr tette, hanem a lelkérõl. Mégpedig akkor, amikor Ádámnak az utolsó  csókod  utalásból tudomásul  kell vennie, hogy Éva nemcsak a lelke bensõjeként volt vele a történelmi színekben, hanem valóságosan. Hiszen Éva a XV.-ben már a valódi Éva, s nem lehet az Ádám képzelte Éva, mert itt Ádám már nem álmodik.
Mi következik ebbõl? Az, hogy Ádám önbecsapásként vélhette, hogy Éva alakjait a rabszolga nejétõl Júlián s a többi történelmi alakon át csupán képzelte, s most kiderül, hogy nem, Éva igaz volt a Fáraó kedvesévé lett alakjában, Júliaként is, Kepler feleségeként is és eszki asszonyként is.
S ez miért baj? Azért, mert Ádám önérzete védekezhetett volna azzal, hogy nem baj, ha Júlia cinikusan beszél õróla, hogy õ maga pedig egy lóval tartotta egyenértékűnek Évát, nem baj, ha Éva tricoteuseként izzadt, véres pórasszony,  nem baj, ha Kepler feleségeként szajha, hiszen õ, Ádám mindezt csak képzelte. Azaz mazochista öngyötrését kéjjel kiélte képzeletben, s azt is élvezte, hogy mindez az Éva csak az õ képzeletében van, majd az álom véget ér, és Éva olyan lesz, mint volt, s nem is tudja majd meg, minek képzelte s minek nem õt Ádám a történelmi színekben élvezvén azt is, hogy nem az.
S íme, Éva valóban fiatal maradt, tehát gondolja Ádám tehát nem volt ott valóságosként az álmaimban. Nem öregedett velem együtt, olyan maradt, amilyennek a lelkem látta és látja.
S ekkor Éva mégis odaszúrja, hogy utolsó csókod
Tehát tudja? Azt is tudja, hogy azért volt hideg a csók, mert az eszkimó nõtõl tõle, Évától–- undorodott? (S nem azért, mert ott hideg volt.)
Ez Lucifer gonosz csele volt Ádám ellen. Azt engedte hinni az ártatlan Ádámnak, hogy õ egyedül álmodik, s Éva csak az õ belsõje. Az a fajta nõ, aki kicsit butus,de a rfinak éppen így felel, meg. (Ez Madách képe a rõl.)
Lucifer megcsavart csele, hogy Ádám tudatában azt hitette, Éva nem a saját jonvan az álmokban, s most Éva szavain át tudtul kell vennie, hogy: „De, de bizony, Ádám, valódi voltam.  Tudatodból születek meg, most válok le a naív lelkedről azzal, hogy te is megtudod, amit az ördög is tudott meg én is, hogy igazi voltam eddig is. Te, jámbor Ádám! t azt hitted, csak képzeletben vagyok piszkos rabszolganõ, cinikus Júlia, szajha Kepler-feleség, miközben te tudtad, hogy Fáraóként,  Sergiolusként, Keplerként, stb. is Ádám vagy? Én is tudtam, hogy a történelmi nõalakokban viszont én voltam az Éva. És piszkos voltam és gyil- kos voltam, és szajha és büdös szagú eszkimóasszony is voltam. Amikor utolsó csókod hideg volt. Nincs tehát mit egymás szemére vetnünk.” (Azaz a mélyebb olvasatban: „Igen, én Fráter Erzsébet mondom, hogy nincs mit egymás szemére vetnünk. Mert igaz, hogy éjjel rfiak aludtak nálam Csesztvén, s talán nem is hazudik a szakácsnõ, hogy látta. De az is igaz, hogy feleséged voltam, s mégis udvaroltál másnak is)
Beavatásról van szó. Madách Imre önmagát avatja be Ádám beavatása útján az élet förtelmes mélységeibe, az asszony álhatatlan jellemébe. Így döbbenti önmagát, hogy hite a nõrõl csak széplelkûség volt. A nem virágszál, hanem ordas, gyilkos, szajha. Is. Ez a beavatódás.
A mesék közt vannak beavatódás mesék. Ezek közt olyanok, amelyek álomban valósulnak meg. Amikor a Tragédiában idõátlépéssel Ádám elébe megy a ráváró sorsnak, a beavatódás álomi szakaszát mi megláthatjuk.
A Madách-i beavatódás gondolkodás. r a mesékben is van álom, ezeknek az álmokna idején megtörté beavatódások nem ilyen racionálisak. Hófehérke hétévesen, t törpe közt él tizennégy éves koráig, mert a boszorka akkor rgezte meg, amikor õ még hétéves volt tehát elalszik, de, hogy mi történik vele hét éven át, azt nem tudjuk meg. Tudjuk persze. A mítikus hetes számmal is titkosított idõben, hét év alatt kislányból érett ifjú lánnyá lesz az ugyancsak titokzatos hét törpe õrizete alatt.
(A hét bolygót szokták itt behelyettesíteni a hét törpe helyére.) A Csipkerózsika mesében az egész kastély elalszik csipkefabozóttá változó ligetben. (A szűzesség védõje a csipkebokor-erdõ, s a kulcsra járó tüskés m-erényöv képzete sem túl erõltetett.)
Mindkét mesében fontos szerepe van a csóknak. Igaz, az eredeti Grimm-mese Hófehérkéje úgy támad életre, hogy az egyik törpe, aki az üvegkoporsót viszi, megbotlik, s a rgezett alma-falat kiesik a szájából Hófehérkének. De van olyan változat is, ahol a megmentésére érkezõ herceg csókolja életre. Csipkerózsika a herceg vagy királyfi csókjától kel életre. S éppen férjhez menõ sorban vannak mind a ketten. Ebben a két mesében a beavatási mítosz arról szól, hogy a kislányok szervezetében változások zajlanak le mire megérnek a szerelemre. Ez az idõszak szemérmesen titkolni való szakasz.
Ádám ugyan nem csókra ébred a XV. színben, de abban mégis van valami összefüggõ rejtelem, hogy Éva éppen a csókra utal, amikor Ádám, s ezáltal, lelkében ráébred a valóságra. (A Piroska és a farkas meséje azért nem tartozik vizsgálódásunkba a pirossal mint a menses jelképével –,  mert a kisleányt felfaló Farkas, mint a tisztaságot megrontó támadó nem utal a Mûre. Egyébként fordított motiváció – a Farkas felhasított hasa sem a Tragédia problémarével vág egybe. A fordított motiváció az, hogy a férfi Farkas fogadja be kapja be Piroskát, ami még akkor is érdekes, ha a Farkas nagymamát játszik. A piros sapka más jelkép is lehet nemcsak a kislányé, hanem éppenséggel férfi testrész jelképe.. Az is fordított szimbólum, hogy a Farkas felhasított hasába raknak köveket.– tehát nem szül, hanem fordított folyamaton megy át. Ezek is elrejtések, de nem letakart, szemérmes, jelöletlen elrejtések, mint a Hófehérke és a Csipkerózsika mesében, hanem drasztikus elrejtések. Mindenesetre a beavatási szertartásoknak vagy letakart vagy nyilvánvalóbbá tett, magyarázott eseteirõl van szó.)
A tanulmány elején arra utaltam, hogy a Mûhöz többnyire tartalmi illesztésekkel mérik a más irodalmi alkotásokat.A három mese hozzámérése is lényegében tartalmi alapon történt. (Annak kutatása, hogy a Grimm-testvérek mesegyűjteménye a nevezetes Madách-könyvtár vagy más könyvtár, esetleg szóbeli közlés útján vagy másként eljutott-e Madách Imréhez, nem feladata ennek az írásnak. A hagyatéki könyvtári listán a Grimm-mesekönyv nem szerepel, igaz, a mesék nemcsak könyv által terjednek. Éppen a mesékrõl mondja egy kutató, hogy nem egy esetben az élõ mesét gyűjtõ folklorista nem is sejti, hogy mesélõje könyvbõl ismeri a mesét, tehát nem szájhagyományt ad tovább. Ez is az oda-vissza mesélés esete.)
De vannak, vagy legalábbis lehetnek a Madách-mû ihletõi közt más alapok is. Az Igazmondó góbé csali-mese sajátos idõszemléletérõl szeretnék szólni.
Az igazmondó góbé olyan eklatáns módon vázolja fel az idõátlépés esetét, hogy nehéz megállnunk: össze ne hasonlítsuk a Tragédia idõátlépésével. Ugyanis a góbé kalandjai azzal kezdõdnek, hogy Egyszercsak azon veszem észre magam, hogy apám házasodni akar, s anyámat akarja elvenni  Tehát õ g nincs, de r azon veszi észre mat(arra eszmél, ugye, milyen érdekes a kifejezés?)… majd a mese végén megjön a malomból, meghoztam apám lelkét,  mondja (lélek-gabona-élet-liszt), s most r nincs akadálya a házasságnak.
A még meg sem született fiú elmegy hogy apjának lelket szerezzen. Az idõ elõre is hátra is folyik itt is, Madáchnál is. Az idõátlépés itt is kör alakzatot sejtet, miként a Hófehérke és a Csipkerózsika mese is visszatér egy idõ után a kiinduló helyzetbe. Miként a góbé, mikor hazaér, illetve Ádám, amikor a III. és XV. színben is van, idõeltolódással, idõátlépéssel.
A góbé g s érdekes dolgokat is mível. Így beszél: Megnyergelém a szürkét, felülék a barnára, s úgy elmenék a rgán, egy lejtõn ki s egy hágón be, hogy a föld is szakadt utánam. A Mű színeinek változásában valami közelebbrõl magyarázni nem szükséges, ún. animatív rokonságot vélek látni a góbé mese ezen fordulatával. Az is meg- gondolásra késztet, hogy a hágón bemenõ góbé a föld alá megy, mintegy ott is keresi apja lelkét. Ez a „lukon a föld alá, több magyar népmese fordulata.
S a két prágai szín közé ágyazott párizsi szín talán valamiféleképpen ugyanilyen dramaturgiai luk” a „párizsi” luk a prágai szín „testén”. Az oda való lemerülés után történik a guillotine-nal a lenyakazás. Ilyen halálnem az athéni színben is Milthiadész önkéntes halála, amikor a pallos alá hajlik. (Az ösztönök mélyén ott van a véres esemény.)
Az itt említett idõfolyás  és a lenyakazás kapcsán horoszkópiák hívei egyrészt arra emlékeztetnek, hogy Madách Vízöntõ jegyű, másrészt a 77-es szám, mint Vízöntõ Szaturnusz-jegy a Kaszás (a Halál) képe, a magyar öregé, aki itt két kaszával r. Ergo a két lefejezéses színben Madách mintegy önkasztrációt imitál az osztályához közelálló vezér és népszónok álcájában önmaga fölött, hiszen mindkettõ õ, Ádám.
Ha ezek az érdekes összefüggések nem is gyõznek meg, érdekesnek  érdekesek, s mint a tanulmány elején mondtam, annyiban, amennyiben többen hisznek benne, vagy elgondolkoznak rajta, említeni  lehet õket. Miként azt is, hogy az év 12 hónapja úgy is elõállítható, ha III-tól XV-ig számoljuk a színeket (azaz 1-tõl 12-ig a hónapokat ), s mivel ez így tizenhárom, az egymást eggyé fogó III és XV által éppen 12, ezek a teljes évkör napjai. Vannak próbálkozások az egyes történelmi színek és a hónapok összevetésére. Aki ebbõl többet tud kihozni, a számmisztikával foglalkozva, bizonyára meg fogja írni gondolatait.
Mármost annak kutatása, hogy az igazmondó góbé mesét Madách ismerte vagy nem ismerte, lehet, nem felesleges, de nem olyan fontos.  A Művet ihletõ Madách-gondolatmenet alapjának vélhetem az igazmondó góbét is, aki szintén elhozza apja lelkét, miként Ádám az emberiségnek lelket hoz a tanulságául.
A góbé a mesében önmagát többször a saját hajánál fogva lódítja a jó irányba. Horrible dictu olyankor is, amikor éppen nincsen feje. Így beszél: Elmenék a kerítéshez, hajam- nál fogva kilódítám magamat az útra, egyhelyt találok két embert, s mondják, te fiú, hol a fejed?.. Tapasztom a derekam, hát nincs ott a fejem. Vissza avval én sebes kutyafuttában a forráshoz. De hát mit látok? Az én koponyám nálam nélkül magát megunta,s neki már csak annyi esze volt, hogy minekutána ott felejtettem, magának sárból kezet, nyakat, derekat, lábat csinálgatott, s a jégen csuszkálva sikondálva kaptam meg,.,..
A saját hajánál fogva önmagát lódítgató góbé s a magát hajánál fogva kiemelő Münchausen báró ugyancsak rokon-motívumok. Olvasva, vagy mesélve, a magyar mesére is hathatott a báró vagy a magyar mese a báróra.
Az is elgondolkodtató, hogy a magyar csali mese góbéja az elveszített fejét is vissza tudja szerezni. Madách Imre a feláldozott élet (Milthiadész és Danton ) képében  a lét értelmét szerezte vissza. Az apai lélekkel, a tanulsággal, az Úr, mint Atya szeretetével.
Amikor Madách Az ember tragédiájának feltételezhető ihletõi közt a mesékrõl is szólok, s néha a horoszpiát is említem, annak oka a magyar csali mese esetében annak a szándékomnak a láttatása, hogy elfogadtassam,akár tudta, akár nem tudta, Madách Imre, nem lehetett független bizonyos, közvetlenül ugyan talán nem magyarázha, de a magyar csali mese lélektani hátterében mégis kimutatható magyar népi gondolkodásbéli közösségtõl. Arra is rámutattam, hogy a góbé mese a maga
magyarosabb motívációjával jobban alátámaszt bizonyos beavatási szertartási gondo- latokat, mint a három Grimm-mese. Az álomképekben megnyilvánuló és rrössé, spirálissá, DNS-vonalszerûvé szevezõdõ struktúrájával a Biblia és a nyugateurópai idézett mûvek egyenesvonalúságától is különbözik.
A horoszpiát illetõen Madách Aladár zlésére hivatkozom, aki szerint apja, Madách Imre is foglalkozott ezoteriával, horoszkópiával, éppen úgy, mint majd õ később, kiterjedtebben. De ezoterikus gondolatok ennél a dokumentatív értékû, összefüggés nélkül is értelmezhetõk a rnyezetében.
Összefoglalásként: arra tettem kísérletet, hogy Az ember tragédiáját mint beavatási mítoszt értelmezzem.

Irodalom


Palágyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete, Bp. l900
Voinich Géza: Madách Imre és Az ember tragédiája, Bp. 1914
Balogh Károly: Madách  az ember és a költõ, Bp. é.n
Bodor Aladár: Az ember tragédiája mint az egyén tragédiája,  Bp. 1905. Kardován Károly: Az ember tragédiájának magyarázata, Bp. 1935. Horváth Károly: Madách Imre,
Gondolat, 1984.Striker Sándor: Az ember tragédiája I.-II, Bp. 1996.
Biblia, Református Zsinati Iroda, Bp. 1985
Madách Imre: Az ember tragédiája Waldapfel József bevezetõjével, Szépirodalmi Könyvkiadó 1955., Csodakút, Pontifex kiadó, 1984
A Madách Szimpózium I.-XII. tete,1993-2004



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése