2014. szeptember 3., szerda

Latin szeretők

Álmok Mario Vargas Llosának


Öle elé egy könnyű plédet


Visszatérő álmom, hogy öle elé fogva
egy könnyű plédet, fenyődeszka-lépcsőn lépdel fölfelé,
lássam nyüzsgő farát,
majd visszafordulva hajol rám.

Sokszor álmodom, már dübörög a vérem,
s homlokomba tolul,
torlódik. Olyankor is, amikor nem álmodom,
csak felidézem.

Igyekszem olyan gyengéden aludni,
hogy el ne riasszam,
amint a könnyű plédet fogva lépdel,

visszafordulva hajol rám, suttogja:
Gyere már végre, gabalyodj belém,
s meg ne szakítsad!
 
Nem fogsz visszaölelni…
 
Azt mondtad, hogy nem fogsz visszaölelni,
nem önt el tűz, s még lélegzeted sem gyorsul,
csak békésen eltűröd,

ahogyan szeretlek.

Tetszett a játék.
Barbárrá  színezed így a jóságot,
motozzon csak ott belül a mámor,
hogy játékos ellenállást sem talál.
Így még nagyobb feszülésekkel hódol
s kevergőzik a gyönyör öblöd kelyhében.
No és amikor mégis elvisítod magad, a két lábad is szétáll?

Teljes mélyemből adagolom őszinte adómat,
utolsó cseppig hálásan,
hogy milyen aljasul jól tudsz hazudni.


Őszinte szeretőm


Jobb tenyeremmel a farod félgömbjét birtokolom,
s ballal a melled csecsbimbóit, a nyelvemmel csúcsosítom,
majd nyelvemmel a nyelvedért kanalazok.
Meg is leshetne valaki.

Lássa, hogyan adod magadat,
szájad hogyan telik ki vérrel,
amikor a hátamon, derekamon érzem zavart kapkodásod,
s még jobb, amint az ágyékodat préseled alám.

Sosem szerettem húzódzkodó társat.
Hanem az érett asszonyt, aki vagy, egészséges kedvű.
Lakmározzál belőlem.

Habzsolom én is csillagos, meleg csöcseidet,
S várom, mikor hördülsz már szokás szerint:
Édes bikám, most nagyokat lökdössél!


Áldott legyen

 
Torkának lágy húsára sóvár
csókkal akkor lecsapni, amikor már élvez,
amikor izgalma lebegve semmivé lesz,
Istenem, számolj a magukat megadókkal.

A barna asszonnyal, ki öle aranyfolyamára
buktatott, s kitárta kincsesházát,
azt sem bánva tán, ha megaláznák.
Markomban remegett-rángott telt lábaszára.

Ködből emelt tekintetével (ahogyan tükrök
tudnak kiélesedni csak), s a félrehajtott hajtincs,
a homlokom letörlő simítás gyengédsége

tiszta percével,  az izzadságunkban lucskosra fürdött
habzó ágyneművel, melybe egy kicsit belehalt is,
áldott legyen boldog asszonyi elégtevése.


A virágidomú asszonynak

 
Döntsd elém újra két illatos emlőd,
Kenyértészta döccen szakajtóból,
Melegükbe temetkeznem mindig olyan volt,
Pipacs-bimbója élő napommá tt.

Gyerekként járok, nevetek, sugárzó
Óriás csend csitul, lélegzik köztünk,
Mi piros mezők mámorába vesztünk,
S én úgy rándultam meg, mintha a zászló

megérzi, kéz tartja, s jaj, lobogjon.
Hullasd arcodra, szájadra selyemként,
Én hadd nőjelek be, akár a repkény,
Olvadjak rád, akár a sajgó ólom.

Terüljek dús virágidomaidra,
Csípődnek dombján jóllakott kezem
fogózzék, mikor belédvétkezem,
megnyílok kitüremlő szavaidra,

s döntöm magomnak erős áradását,
és felviharzó elnyugvását érzem,
s hogy saját jövőmmé halok a kézben
kopár ünnep esőzokogásán.



A szerelem, a gyöngyös…

 
A szerelem, a gyöngyös kacagású?
A kakatoló fácán-díszbeszé?
A május-éjszakát választva társul?
Vagy augusztusban a búzaszagú szérűt?

Mindenhogy volt. Azelőtt is szerettem a lelke
hullámzó felindultságát minden nőben,
vagy arcát, alakját, idomát, mellyel betelve
boldogan saját kardomba dőltem.

Nem tudom: jobb volna
sejtelmesnek lenni? Több izgalom? Vagy érdem?
Nem tudom. Csak azt, hogy akkor beszéltem róla,
ha megéltem.
 
Szerelmem te, halálom te!

 
Mint le-föl járó szekérrúd a kapugádor-torkolatban,
a gyeplővel visszafogott két tülekvése és horkanása,
amint közelednek feléd, s ott állsz velük szemben,
s verődnek és törekszenek, erősen kinyúlik hozzád a rúd:
tudom, hogy álmodsz

Valahol a hasad üstje mélyén lapul egy gyerek,
hátával a gerincednek támaszkodik és ujjaival is,
úgy néz belőled, úgy mereszti rám a szemét,
úgy sóvárog, úgy éhezik rám, hogy fölfaljon,
magává egyen.

Ne haragudj, hogy csontom a csontodba koccan,
arcodról legyűröm a húst, olyan keményen csókollak,
ahogyan fájóan izomkötegeid közé tolakszom,
mert így van ez nagyon jól, így van ez a legjobban,

szerelmem te, halálom te!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése