Vág lovag énekei

Szigligeti betyárkodás

Mottó:  Azt  is  mondják,   hogy  ez  az

egész   nem olna   egyéb   kitalálásnál.

Szalonnát meg akácbotot bárakárki vághat,

kis Tapolca patak mentén vághat a világnak

nádi síppal, zöld levéllel, ha a szobát unja,

s hóvirággal van kidugva kabátzsebe bugyra.

Vágott boto n szalonna lóg, hagymaszirom pirkad,

vannak-e itt kóborolók, akik tüzet írnak?

Ha az ember kívül-belül jámboran bitangol,

ki-be jár, hogy minél többet élvezzen a parkból.

Öreg rönköt rakna lángra, merengne a lángon,

betonteknőből a láng ho l messzire világol,

a legjobb a vidám versnek, szeme van meg szája,

kézzel-lábbal terjeszkedhet, min t az élet fája.

Utcasarkon krisztustábla áll, akár a lélek,

kiszököm a szabadságba, magammal cserélek,

Nosza, uram, vágjunk neki sáron, héthatáron,

tűz melegén, víz peremén, könnyű madárszárnyon.

(Szigliget, 1989)

Bévül szentélyt

Egy   restaurált  régi   ház

Tájak lehunyt emlékeit kutatva

a lélek mi t kíván egy új lelettől?

Ho l bele van nőve a pannon földutakba,

hol - min t a csont - törött szikla mered föl.

S hogy beépült Istvánnak templomába

az erő jele alatt éles érzék,

sztyeppei gőg, makacs Koppány vad vádja,

s fohászok hirdették az égi mércét.

És tartották a nyersmésszel loccsantott

kemény falat, s ha kormos kősziklákon

ma hány meg hány halál, elégett csontok

füstjét, a lelkek foncsorát ha látom,

kövek, útszélen, patakba taposva

milyen parancsoló tükröt ragyogtok,

hogy sebeiteket tisztára mossa,

ki bévül szentélyt áhít, kívül otthont.

(1986)

Jókedvű és borongó

A  26-os  szoba   Szigligeten

Álmomban magamat halottnak láttam,

álmodtam magamat feküdni ruhátlan,

kórházi, hófehér tiszta vásznat láttam,

karcsú kereveten feküdtem ruhátlan.

Megmostam derekam, feküdtem ruhátlan,

illatos krémtömbbel bekentem a vállam,

mellem és lágyékom, csak úgy dudorásztam,

combjaim, hímtagom körül motoszkáltam.

Álmomban jókedvű és borongó voltam,

szólt hozzám egy asszony, éreztem, hogy ott van,

vele én magamat akkor kigondoltam,

s feküdtem üdén és maszületett holtan.

Álmom, hogy elmondom, csendesen elmondtam,

valahogy én mégis Vajk testvére voltam,

fűzéres fények közt derengtem, dúdoltam,

dudorászva megébredtem, ablakot nyitottam.

(1986)

Ület

Groteszk az orvosi   rendelőben

Min t röntgenkép derengnek felhőfodrok

fejjel irányba nyelt gombostűnek,

s a rendelőben valaki beklopfol

a széklábak közé, még védüveg

sincs a szemén. Hümmögve, dudorászva

teszi dolgát, min t bárki-valaki,

s a folyosón is, amíg kitornássza

magát lehámlott dresszek, alaki

zakók, zekék közt, meg a szendék, szondák. .

Ho l megmeztelenült lelkek topognak,

s bár szenteltvízzel nem olthatta szomját,

ne m szentel alkoránt az alkoholnak.

Majd célba jut. Térdei közt a szerszám,

Rodini tett, hogy van ilyen ület.

Padon? Klotyón? Fából karika deszkán?

Bevasalhatatlan kövület.

(1986)

Széljegyzet

Vág lovag hirtelen  gyalázni  kezdi a hetérát,

aki valójában csak  egy elhasznált kurva

Ez természetes, jobb lett volna néked,

hogy héroszul támadván gyakjalak,

lehunyt szemed mögött ha volt ígéret,

én érintettem aranygyapjadat.

S tán tudhatta a megalázás mélyét,

ki faltörő kos, öklelést kíván,

és befutva a szerelem vad éjét,

csak kevereg a túl bő karikán.

Ám vannak, akik vissza is ölelnek,

jó földszagú esték és alkonyok,

és lélegző utak, beszélő lelkek,

akiket Vág még meg nem unhatott.

Szánlak. Tudod, az kifejezhetetlen,

bár igyekeztem jól megmondani,

én mindig azt az egyetlent szerettem,

ki lelkébe fogadta gondjaim.

(1986)

 

 

Küsz

„Betűmatematika",azaz  logikai kirakó  

játék  a buta szűznek

Azzal büntetlek, hogy nem beszélek rólad,

te ártatlan kölyöklány, kis hazug,

ki fanyarul vetted hódoló szómat,

moccanó tulipánlila zug,

ho l ikrás korsóm csorgatta a mézét,

a szélhajtó küsz hal-halála cúg,

ám önbizalmaim bőven bemérték,

csak szellő volnék, aki odasúg,

s ki lári-fári-sári áriázott,

csak megalázott, nem kell félteni

félelmeidtől a Himfy-táncot,

s lám, te is felragyogtál édeni

éjben, hogy megtudd, mi t vesztettél akkor,

amikor gyengéd rádhatásaim

ne m termettek, csak megkövesült vackort

ügyetlenséged csontos gátjain.

(1987)

Hazudsz-e majd...?

Vág lovag megudvarolja

saját feleségét

A kemencét  is fűtsd föl. Hazatérek.

Görbe ágakkal béleld belterét.

Az elhalálozott parázs temérdek

hővel hullámzik újraélni még

mindazt, mi más szemében helytelen,

hogy titkos módon van hozzád közöm,

ki úgy jövök meg, min t egy idegen,

bár arcom nyoma a törülközőn,

kezem, tenyerem ismeri a vállad,

de ne tudj még, a csípőd vonalát

is elfelejtgetem, s ha megtalállak,

régi szavakat ne mondjon a szád.

Hisz semmi nem történt e tárt időben,

vagy annyi csak, mi épp egy pillanatban

mást is kívánt előtted és előttem.

Ám hazudsz-e majd most is? Énmiattam.

(1989)

Melyek mögött a némaság...

Vág lovag a szabadságérzet

szükséges voltáról beszél

Ha megmondanám, mi hoz vissza hozzád,

a semmi lenne mindkét birtokom ,

engedtél élni vonzalmaim hosszán,

hát ezután ez: öröklött jogom .

Magamra hagynod eztán is reménység,

mert élek én az elhagyott idő

hulláma közt, min t be nem telt élénkség,

min t magát térítő hittérítő,

ki nem a megtörténést kéri számon,

de azt, hogy engem éltet még szavad

ezen a mindenre érlelt világon,

mely jó hitetés nélkül nem szabad,

s teljen be minden képzelt önmagával,

de fogadd be a férfi vádjait,

mellyel fonákmód vonzalmára rávall,

s melyek mögött a némaság lakik.

(1989)

Vág lovag végrendelete

Szerettem azt, hogy engedelmesen

hajolsz kezemnek, szép a homlokod ,

s nem érdekelt a bölcsek csendje sem,

mert újdonságod úgy felizgatott,

hogy hűs határral mérted fel a játék

esélyeit, ám éjjel kulcslyukon

velem becsültetted, milyen ajándék

lesz majd nekünk, ha kézbe foghatom

az alakos dicsőség harci táját,

ho l aranykürt szól, legendás világ,

a lovagkort játszottuk, most hát lásd át,

hogy csontvázam is utánad kiált,

te kopjamérő erotikus jóság,

harsány öledbe jó volt hullanom,

s majd nézz az útra ki , ha vastag po r száll,

sirasd el kopjám, édes asszonyom.

(1989)

Vág a szérűskertben

A  mélyértelmű következtetésre  jut,

s kalandos lénye visszatér mai alakjába

Szüzek, kurvák és márványasszonyok közt

szélszítta szó. Párolgó arc a csönd.

Szemléli Vág a madármélynyi térközt,

a lassan forgó fénysugárözönt.

A tavaszon túl messzire kilátni,

szakad a jég, torlódik mocskosan,

tükörben arca: lelkesen világít,

vagy sóvárog beszédes-titkosan.

Még ujjongások hangzanak fülében,

tölgyerdő méri izmos lépteit.

Korhadt avarként süppedős a szégyen.

S fölnéz a kívül nem lelt istenig.

Gyönge gyerekfejen kézzel motozna,

s őriz magában egy tekintetet,

s érzi, öröktől készen állt a forma,

betölteni mi t elrendeltetett.

(1989)

 

Megjegyzés : Vág lovag talán Könyves Kálmán királyunk (1068-1116 ) hűbérese volt, s részt vett a szentföldi keresztes hadjáratban. Látva a krisztusi tanítástól idegen harcok szörnyűségeit, penitenciát rótt magára, s kilencszáz esztendős álom után 1989-be n ébredt föl, bár már előbb is ébredezett. 1999 - ben kellett volna ma i alakba öltöznie, hiszen akkor telt le a kilencszáz év, azonban ideje a török Hidzsra- naptár szerint számítódik, mivel a keresztény hadjáratot megtagadta, s emiatt török életrajzírói maguk szerint tartották számon.

Szigligeti betyárkodás

Mottó:  Azt  is  mondják,   hogy  ez  az

egész   nem olna   egyéb   kitalálásnál.

Szalonnát meg akácbotot bárakárki vághat,

kis Tapolca patak mentén vághat a világnak

nádi síppal, zöld levéllel, ha a szobát unja,

s hóvirággal van kidugva kabátzsebe bugyra.

Vágott boto n szalonna lóg, hagymaszirom pirkad,

vannak-e itt kóborolók, akik tüzet írnak?

Ha az ember kívül-belül jámboran bitangol,

ki-be jár, hogy minél többet élvezzen a parkból.

Öreg rönköt rakna lángra, merengne a lángon,

betonteknőből a láng ho l messzire világol,

a legjobb a vidám versnek, szeme van meg szája,

kézzel-lábbal terjeszkedhet, min t az élet fája.

Utcasarkon krisztustábla áll, akár a lélek,

kiszököm a szabadságba, magammal cserélek,

Nosza, uram, vágjunk neki sáron, héthatáron,

tűz melegén, víz peremén, könnyű madárszárnyon.

(Szigliget, 1989)

Bévül szentélyt

Egy   restaurált  régi   ház

Tájak lehunyt emlékeit kutatva

a lélek mi t kíván egy új lelettől?

Ho l bele van nőve a pannon földutakba,

hol - min t a csont - törött szikla mered föl.

S hogy beépült Istvánnak templomába

az erő jele alatt éles érzék,

sztyeppei gőg, makacs Koppány vad vádja,

s fohászok hirdették az égi mércét.

És tartották a nyersmésszel loccsantott

kemény falat, s ha kormos kősziklákon

ma hány meg hány halál, elégett csontok

füstjét, a lelkek foncsorát ha látom,

kövek, útszélen, patakba taposva

milyen parancsoló tükröt ragyogtok,

hogy sebeiteket tisztára mossa,

ki bévül szentélyt áhít, kívül otthont.

(1986)

Jókedvű és borongó

A  26-os  szoba   Szigligeten

Álmomban magamat halottnak láttam,

álmodtam magamat feküdni ruhátlan,

kórházi, hófehér tiszta vásznat láttam,

karcsú kereveten feküdtem ruhátlan.

Megmostam derekam, feküdtem ruhátlan,

illatos krémtömbbel bekentem a vállam,

mellem és lágyékom, csak úgy dudorásztam,

combjaim, hímtagom körül motoszkáltam.

Álmomban jókedvű és borongó voltam,

szólt hozzám egy asszony, éreztem, hogy ott van,

vele én magamat akkor kigondoltam,

s feküdtem üdén és maszületett holtan.

Álmom, hogy elmondom, csendesen elmondtam,

valahogy én mégis Vajk testvére voltam,

fűzéres fények közt derengtem, dúdoltam,

dudorászva megébredtem, ablakot nyitottam.

(1986)

Ület

Groteszk az orvosi   rendelőben

Min t röntgenkép derengnek felhőfodrok

fejjel irányba nyelt gombostűnek,

s a rendelőben valaki beklopfol

a széklábak közé, még védüveg

sincs a szemén. Hümmögve, dudorászva

teszi dolgát, min t bárki-valaki,

s a folyosón is, amíg kitornássza

magát lehámlott dresszek, alaki

zakók, zekék közt, meg a szendék, szondák. .

Ho l megmeztelenült lelkek topognak,

s bár szenteltvízzel nem olthatta szomját,

ne m szentel alkoránt az alkoholnak.

Majd célba jut. Térdei közt a szerszám,

Rodini tett, hogy van ilyen ület.

Padon? Klotyón? Fából karika deszkán?

Bevasalhatatlan kövület.

(1986)

Széljegyzet

Vág lovag hirtelen  gyalázni  kezdi a hetérát,

aki valójában csak  egy elhasznált kurva

Ez természetes, jobb lett volna néked,

hogy héroszul támadván gyakjalak,

lehunyt szemed mögött ha volt ígéret,

én érintettem aranygyapjadat.

S tán tudhatta a megalázás mélyét,

ki faltörő kos, öklelést kíván,

és befutva a szerelem vad éjét,

csak kevereg a túl bő karikán.

Ám vannak, akik vissza is ölelnek,

jó földszagú esték és alkonyok,

és lélegző utak, beszélő lelkek,

akiket Vág még meg nem unhatott.

Szánlak. Tudod, az kifejezhetetlen,

bár igyekeztem jól megmondani,

én mindig azt az egyetlent szerettem,

ki lelkébe fogadta gondjaim.

(1986)

 

 

Küsz

„Betűmatematika",azaz  logikai kirakó  

játék  a buta szűznek

Azzal büntetlek, hogy nem beszélek rólad,

te ártatlan kölyöklány, kis hazug,

ki fanyarul vetted hódoló szómat,

moccanó tulipánlila zug,

ho l ikrás korsóm csorgatta a mézét,

a szélhajtó küsz hal-halála cúg,

ám önbizalmaim bőven bemérték,

csak szellő volnék, aki odasúg,

s ki lári-fári-sári áriázott,

csak megalázott, nem kell félteni

félelmeidtől a Himfy-táncot,

s lám, te is felragyogtál édeni

éjben, hogy megtudd, mi t vesztettél akkor,

amikor gyengéd rádhatásaim

ne m termettek, csak megkövesült vackort

ügyetlenséged csontos gátjain.

(1987)

Hazudsz-e majd...?

Vág lovag megudvarolja

saját feleségét

A kemencét  is fűtsd föl. Hazatérek.

Görbe ágakkal béleld belterét.

Az elhalálozott parázs temérdek

hővel hullámzik újraélni még

mindazt, mi más szemében helytelen,

hogy titkos módon van hozzád közöm,

ki úgy jövök meg, min t egy idegen,

bár arcom nyoma a törülközőn,

kezem, tenyerem ismeri a vállad,

de ne tudj még, a csípőd vonalát

is elfelejtgetem, s ha megtalállak,

régi szavakat ne mondjon a szád.

Hisz semmi nem történt e tárt időben,

vagy annyi csak, mi épp egy pillanatban

mást is kívánt előtted és előttem.

Ám hazudsz-e majd most is? Énmiattam.

(1989)

Melyek mögött a némaság...

Vág lovag a szabadságérzet

szükséges voltáról beszél

Ha megmondanám, mi hoz vissza hozzád,

a semmi lenne mindkét birtokom ,

engedtél élni vonzalmaim hosszán,

hát ezután ez: öröklött jogom .

Magamra hagynod eztán is reménység,

mert élek én az elhagyott idő

hulláma közt, min t be nem telt élénkség,

min t magát térítő hittérítő,

ki nem a megtörténést kéri számon,

de azt, hogy engem éltet még szavad

ezen a mindenre érlelt világon,

mely jó hitetés nélkül nem szabad,

s teljen be minden képzelt önmagával,

de fogadd be a férfi vádjait,

mellyel fonákmód vonzalmára rávall,

s melyek mögött a némaság lakik.

(1989)

Vág lovag végrendelete

Szerettem azt, hogy engedelmesen

hajolsz kezemnek, szép a homlokod ,

s nem érdekelt a bölcsek csendje sem,

mert újdonságod úgy felizgatott,

hogy hűs határral mérted fel a játék

esélyeit, ám éjjel kulcslyukon

velem becsültetted, milyen ajándék

lesz majd nekünk, ha kézbe foghatom

az alakos dicsőség harci táját,

ho l aranykürt szól, legendás világ,

a lovagkort játszottuk, most hát lásd át,

hogy csontvázam is utánad kiált,

te kopjamérő erotikus jóság,

harsány öledbe jó volt hullanom,

s majd nézz az útra ki , ha vastag po r száll,

sirasd el kopjám, édes asszonyom.

(1989)

Vág a szérűskertben

A  mélyértelmű következtetésre  jut,

s kalandos lénye visszatér mai alakjába

Szüzek, kurvák és márványasszonyok közt

szélszítta szó. Párolgó arc a csönd.

Szemléli Vág a madármélynyi térközt,

a lassan forgó fénysugárözönt.

A tavaszon túl messzire kilátni,

szakad a jég, torlódik mocskosan,

tükörben arca: lelkesen világít,

vagy sóvárog beszédes-titkosan.

Még ujjongások hangzanak fülében,

tölgyerdő méri izmos lépteit.

Korhadt avarként süppedős a szégyen.

S fölnéz a kívül nem lelt istenig.

Gyönge gyerekfejen kézzel motozna,

s őriz magában egy tekintetet,

s érzi, öröktől készen állt a forma,

betölteni mi t elrendeltetett.

(1989)

 

Megjegyzés : Vág lovag talán Könyves Kálmán királyunk (1068-1116 ) hűbérese volt, s részt vett a szentföldi keresztes hadjáratban. Látva a krisztusi tanítástól idegen harcok szörnyűségeit, penitenciát rótt magára, s kilencszáz esztendős álom után 1989-be n ébredt föl, bár már előbb is ébredezett. 1999 - ben kellett volna ma i alakba öltöznie, hiszen akkor telt le a kilencszáz év, azonban ideje a török Hidzsra- naptár szerint számítódik, mivel a keresztény hadjáratot megtagadta, s emiatt török életrajzírói maguk szerint tartották számon.