Madách Imre a magyar történelmi színben
Hej, Budavár
Batsányi János érti Bornemissza Pétert
Te aranyba-vérbe foncsorozott
VÉNUSZDOMB!
Az ország homlokába épült szeméremtest,
Buda, Budavár!
Kié vagy?
Esőáztatta utakban folytatódik minden.
Vadludak húznak a vár fölött.
Vonulatuk, mint a halcsontgerinc hajlik át
egy véghetetlen áradásban.
Budavárán túl, hej Budavár!
Martinovics naplójából
Egy feloldatlan dilemma
A császárral tudatni kellene,
hogy oly’ nagy mozgalom
érlelődik, melynek időt előbbre vivő izgalmai
jelen vannak mint a kor jellemző arcvonásai,
s ha ezt megérti, lazítani
lészen kénytelen a szoros államraison-köteléken.
Másrészről a népanyagban tudatosítandó
eme kor-jellemző
arcvonások időszerűsége.
S meg kell alkotni két társaságot,
melyeket együtt szemlélvén
látom őket, mint külön erőket is.
Ugyanis a szervezéssel megsegítve sajátlagos karaktereiknek
egymás előtt titkosságát úgy lehet majd felmutatni,
mint magányuk lelkesítő
belső erejét,
holott pedig kettejükben két testvértörekvés testesül.
Ily erővel aztán
rendben láttatható, hogy az ilyen revolutiós
lehetőség, amely ki is robbanhat, ha már az említett államraison
kötelékei szorítván nem vennék észre a kényszer
megengedtetéseket teremtő kibontakozását,
lesz a zúdulat
kora.
Tehát a császárt
erről jól tudatni kell,
s mely követni való
tanácsunk az itteni reformoknak engedése.
Bölcs uralkodó létén tehát a várt eredményünk természetes,
s java a társadalomnak, s tisztelhető bölcs uralkodó.
Tehát, íme, népmozgalmi forradalmak sara és iszapja nélkül
csupán az uralkodó belátásra építvén
végül az elérhető,
hogy népemnek mindenkor
magasabb erénnyel
jelzett embereiként
királyok békülhessenek szent respublikához.
Ugyanis – ha nem tennék – a vázolt módon lévő társaságok
valóra váltanák
azt a revolutiót mely, mondom, elkerülhető.
Végül mindenképp az idő s korszellem erőforrásai
rajzolják önarcukat. Ám akkor már a gőg s kény ellenére.
(1986)
A hencegő
apát
Martinovics utolsó tűnődései
Nem sarkallt más engem, egy csupán. S ez nem más immár,
mint elmúlás hiúság, dőre vágy.
Tévedés volt, hogy elégnek véltem
felmutatni:
van a változtatásokra kettős szervezésű társaság.
A fennálló ellen van kettős, egymásra
lépcsőződő taktika,
s teljessége és ereje, amelynek
egymással
s a mindennel kell összekapcsolódnia.
Tévedés volt az önhittség, hinnem, hogy jól teszi,
ha fejébe veszi mindezt a hatalom,
mint értelméhez szóló érvet, amely mögött nyomatéknak áll
a forradalom.
Mint Párizsban, ahol a szavak elhárítása után
tömeges népharagnak
romboló dühe mutatta
ki, hogy melyik oldalon
kell tudni hát a valódi hatalmat.
Én, Martinovics hencegésemet vallom meg.
Olyan hatalom
belátásában
bíztam, kit
tévedésből
okosnak véltem ott az ellenoldalon.
Már tudhatom, hogy kötélhez
és bakóhoz szokott
történetétől
nem várhatok mást,
mint továbbra is erőszakot.
Nem sarkallt más engem – ámde kérkedő
módon talán
a francia példával
szólva is –
mint az, hogy érettségünket mutatva megoldást találjak
feltörni készülő
rontások ellenében is.
S magunkat kínáljam, hogy általunk öltsenek
testet
a változások,
kik értelmünk lévén vagyunk
hatalom,
önmagunkért bírva a két társaságot.
Bűnös tévedésem lett, hogy túlzottan hittem magunkban,
hogy ostábla játékra hívtam a hatalmat, mert a szabályt én tudtam,
a reszkető orrcimpáknak
mégis elhittem,
hogy nem dühös
képességünk lesz képes
az értelmükre hatni.
De jól
megértett érveim folytán
sem lettem más, csak bűnös.
Ígyhát örökre
inkább
magunkra haragítani
kell őket? Nem szólni? Nem adni ki
a titkot, hogy emez oldalon van mindent bíró nagyobb értelem?
S mely részeit,
mint
két szájszélet szorossá zárni kénytelen?
Ő, a szemközt-oldal másként oszt meg, sugallja: „Mondd,
mindenható vagyok.
Ne mondd, hogy nem, hiszen beláthatod,
hogy semmit szólsz,
ha a mindennel rajtam kívül mondod ki magad,
s lőn
neked
a semmi. Íme, fejed hull, s nemcsak szavad,
hanem magvad is szakad.”
Így én, Martinovics végső szégyenemben
a szerkesztetlen tájakra
és a szervezetlen tömegre hagyom
megoldandóul
a fürtös, két törzsökű forradalmat,
ki tévedés ára vagyok,
mert magunkkal egyenrangú
partnernek tiszteltem
a minden
ízében fenségeskedő,
de csak fojtani és lefejezni tudó,
velejéig képtelen hatalmat.
Kinek fölötte mi állunk. Oly’ nép, akiért
önző hiúságból
kiálltam. Magunkért.
Az örök
ellenfél fejével gondolkodva is
magunk közé többé
nem lapultam.
De halálom
– mert lesz – hogyan
is lehetne
az,
hogy mindnyájatoknál erősebben
hittem magunkban.
(1986)
Zokogás kódja
Batsányi János érti a vallomást tévő
Martinovics Ignácot
Próbált menekülő,
de visszavethetetlen
történetben
való.
Konkrét figyelmem része
teremtés-szakasz a teremtésben.
Önértékű rögdarab.
Bizalmak összege.
Zokogás kódja.
Veled írtam
uralni való napok
közé a mentő rontást.
Szikladögökből, ájulatból
éles arcomat,
igen.
Ajkamba préselt szó
Batsányi János érti a halott Martinovics Ignácot
Virulsz.
A sérült tekintetből
kisütsz, mint
az izzás.
Annyira egy vagy,
hogy rajtad kívül
nincs más
e kásás-ködös
sárból,
csak ez a te, ez a foghatatlan
volt.
Teremtő, szabdalt akarat.
Szavad
olyan, mint egy látvány.
Ajkamba préselt szó, szótlanság.
Tartozom
Madách Imre érti a verset író Batsányi Jánost
Tartozom.
Idetartozom.
Tehát megkövetelem
magamat.
Egy felzsibongó élet
boldogság-dörejű fájdalmaival.
Tartózkodom
a teljesség hiányától.
Ide
követelem
magamat.
A történet szálait
szorítom ökölbe.
Sustorogjon fölöttem a szemmel követhető teljes
ég.
Mélyből felhúzó medúzaernyő volna ez?
Elért partok előtt csattanna el?
Mint egy gigászi
buborék?
Csak kérdezetlenül
Madách Imre érti az elzárt Batsányi Jánost
A szándékok a jövőből
visszamaradnak
idáig,
ha kihal az idő.
Egy vagyok vele.
Tudhattam.
Szikrázó kín ragyog,
kutat.
S csak kérdezetlenül,
amint elmozdul az árnyék,
megyek
az ismerős arc mögött.
És feltéptem az igéből
a sérelmek kincsesházát.
Nem ennyi
volt
Madách Imre érti a halott Batsányi Jánost
Egy tűnődő félmosoly
pátriának?
Megdöbbenni alig felékesített tömörség?
A jaj oka, értelme?
A gyönyör sarcai
magunkon?
Egy lüktető és létezhetetlen tekintet? Forró légzuhatag?
Örvénylő utalás?
Egy soha-volt harsány
mosoly hazának?
Nem ennyi volt a részeiből
összeillesztett idődarab.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése