Felejthetetlen váci piac
Pezsegve hugyozott a ló az egyik mellékutcán,
dinnyeárus ébredezett a szekérderékban,
prizmákban állt a
jonatánalma, a káposzta,
a sárgarépa.
Hej,
váci
piac, állj meg, s te is, gyerekkor, hova
futsz már?
A tűzkő-, a gombostű-
meg a fakanálárusok,
a perec-, a lepény-,
a sósrúd-, a palacsinta-
árus sátorközein mint egy csintalan pacsirta
csapkodok, bolondozom,
futkosok,
mintha ennyi volna a teljesség, a világ, a nyár,
mintha ezekből a piros, sárga meg ezüst színekből
kitelne minden,
mintha nagyanya is élne még, gyerek,
s kinek béna viaszarcára se riadsz,
s mintha innen folytatódna bogármorajjal, virágkötegbálákkal a tüzelő határ,
mintha soha nem volna ok
elmenni innen,
te hatalmas, te felejthetetlen váci piac!
Kiben a mindenség
Juhász Ferencnek
Istenem, a mézes finom sárgadinnye illata hajnalban!
Amikor a ponyvákat lehúzzák
a gumikerekű kocsikról.
És rézcsengőjét rázva ártatlanul áll egy kiscsikó,
A piacon, ahol az élet nagy zajjal van –
Emlékeimben is. Ahogyan ezt a mai buszpályaudvart áttöri
a sátrak lobogó sárgája, és beszövik, beindázzák
a virágok, a facsemeték, a lombok, a folyondárok:
a cserépvázák
seregéből előhajló terjeszkedő ágak ezrei,
és tíz- és százezrei, és a margaréta, a tulipán,
a rózsa,
a szekfű, és csokrokban és nyalábszámra, kötözve, mint a kéve,
jaj, korábban még a pünkösdi
rózsa is buckó fejével.
Mind itt van most is, hogy belezendül
a vér, a gyönyörű évszakokban élő kisgyerek vére,
aki én voltam. Kiben a mindenség fért el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése